Menu
in , , ,

A bölcsőtől a sírig kísérik az emberek problémáit a szociális gondozók

November 12-e a szociális munka napja. Ezen időpont tájékán Körös-szögi Kistérségi Többcélú Társulás Szociális és Gyermekjóléti Intézményében minden évben megvendégelik az e területen dolgozókat. A Békésszentandrás, Szarvas, Csabacsűd, Örménykút, Kardos és Kondoros önkormányzatának közös fenntartásában működő intézmény vezetése az idén élt Molnár József polgármester felajánlásával, amit a testület is egyöntetűen támogatott, hogy az eseményhez most Csabacsűdön biztosítsák a körülményeket. Így pénteken este az Eötvös József Művelődési Házban gyűltek össze a hat település szociális dolgozói egy kis lazításra.

A csabacsűdiek megadták a módját a vendéglátásnak, disznót vágtak, és a friss húsból töltött káposztát készítettek. A száznál is több szociális munkás mellett meghívták a fenntartó települések polgármestereit, alpolgármestereit, jegyzőit, aljegyzőit az eseményre. Az intézmény csabacsűdi egységeinél dolgozók vállalták a terítéstől a mosogatásig, takarításig a vendéglátással járó munkákat.

– Jókedvű, hangulatos estével szeretnénk kedveskedni dolgozóinknak, hiszen tudjuk, a szociális munkát végző emberek, az ebben a szférában dolgozó embertársaink nap mint nap folyamatosan problémával, hátránnyal, szenvedéssel, betegséggel küzdő emberekkel találkoznak. Nagyon nagy a lelki megterhelés is aminek a dolgozóink ki vannak téve – jelentette ki Molnárné Juhász Eleonóra, a Körös-szögi Kistérségi Többcélú Társulás Szociális és Gyermekjóléti Intézményének a vezetője.

Az intézmény alap és emelt szintű szolgáltatások keretében nappali és bentlakásos ellátást, házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés, tanyagondnoki szolgálatot nyújt. Az összetett feladatok miatt most is voltak olyanok, akik nem tudtak eljönni, mondta Molnárné Juhász Eleonóra, mert a szarvasi átmeneti, ill. a csabacsűdi tartós bentlakásos otthonban szolgálatban voltak, nem hagyhatták ott a gondozottjaikat.

Az eseményre meghívták a hat település védőnői szolgálatának dolgozóit is, mert mint az intézmény vezetője fogalmazott, mindannyian a szakmailag a jelzőrendszer részei. Ha valamilyen szociális, egészségügyi, vagy bármilyen más problémát tapasztalnak, jelzéssel éljenek az intézménynél vagy a megfelelő hatóságnál. A védőnőkkel kiegészülve az élet minden szakaszában jelen vannak, a születéstől a sírig foglalkoznak az emberekkel a szociális gondozók, mondta Molnárné Juhász Eleonóra.

Az eseményre eljött Dankó Béla országgyűlési képviselő és Hodálik Pál, szarvas alpolgármestere is. Ők mindketten, illetve a házigazda szerepében Molnár József polgármester köszöntötte azokat, akiknek munkájuk engedte ezt a kis lazítást.

Leave a Reply

Exit mobile version