Menu
in , , ,

A Gyakorló vendége volt a sakkvilág nagymestere…

November 24-ére sakkdélutánt szervezett a Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskola és Gyakorlóóvoda diákönkormányzata. A vendég vitéz Sinka Brigitta sakkmester volt, aki tavaly nyár óta a sakk szimultán játék világrekordere.

Bici néni, ahogy ismerősei hívják, az 1950-es évek elejétől kezdve több mint 14 ezer partit játszott már le. Sportpályafutásának utóbbi éveiben a sakk szimultánra fektette a hangsúlyt. Szívesen fogad el meghívásokat iskoláktól is, szeretné a gyerekekkel megismertetni a sakkjáték szépségeit és hasznosságát.

Komoly szervező munka előzte meg a csütörtök délutáni eseményt. A DÖK elkészítette a szimultánozni vágyók időbeosztását, biztosította a játékhoz szükséges feltételeket. Ezeken túl egy kis meglepetéssel is szolgáltak: frissen sült kenyérlángossal kedveskedtek a résztvevőknek és a segítőknek.
A közel négyórás, remek hangulatú program során 63 partira került sor. Ezeken többnyire a sakkmesternő könyvelhetett el győzelmet. A 89. évében járó Bici néni fiatalosságával és közvetlenségével hamar népszerű lett a gyerekek körében. Minden résztvevőnek saját készítésű ajándékkal és emléklappal köszönte meg a játékot.

Méltán voltunk nagyon büszkék Csekő Milánra és Szőke Barnabásra. Ők győzelmet arattak a parti során. Kijár a dicséret Majoros Eszter, Gajdos Kevin, Sass Péter és Korbely Patrik tanulóinknak is, akik döntetlen eredményt értek el.

A záró parti után 14.377 lett a világrekord! Bár ez csak pár napig tart, mert a sorozat más helyszínen folytatódik tovább, de elmondhatjuk, hogy az iskolánkban lejátszott mérkőzések is hozzájárultak ehhez.
Köszönet minden résztvevőnek, aki hozzájárult e délután sikeres lebonyolításához!

Szeretnénk külön megköszönni az iskolavezetőség, a Kamilla Reformház, a Székely Mihály Szakképző Iskola, Aszódi Zsófia és Hévizi Róbert támogatását!

Pusztai Botond DÖK elnök, Tolnai Tímea DÖK segítő tanár

Leave a Reply

Exit mobile version