Menu
in ,

Családi nap boszikkal és bábtáncoltató betlehemmel

Összemosódott a Luca-nap és az adventi készülődés a Tessedik Sámuel Múzeumban. Míg a nagyterem ajtajában boszorkánysüvegek fogadták az érkezőket, a kisteremben egyedi angyalparaván hangolta a közönséget a programnyitó bábtáncoltató betlehemre. Az intézmény munkatársai a tervezett kezdéshez képest fél óra rátartást engedélyeztek, mint utóbb kiderült, joggal, mert fél négykor már csak pótszékeken tudtak helyet foglalni a későn érkezők.

– Ez egy nagyon régi szokás. Egész Európában betlehemeznek, különböző módokon. Ez egy erdélyi gyűjtés. Annyiban különbözik a többitől, hogy csak egy ember mozgatja a bábokat, a három király játékoktól pedig abban, hogy itt királyok helyett pásztorok jelennek meg. Humoros mondatok hangoznak el, különösen az idős pásztor szájából, és tele van szépen hajlított erdélyi dalokkal – avat be a bábtáncoltató betlehem legfőbb elemeibe Kiss Ágnes, a Barboncás Társulat vezetője.

Hangsúlyozta, minden előadás más, közönségtől és előadótól függően. Ha ugyanis a sorok között főként gyerekek foglalnak helyet, akkor a történet humoros oldalára helyezi a hangsúlyt, ha pedig inkább idősebbek, akkor a szentség felé mozdul el. Van, akik az énekes betéteket erősíti, tehát akárcsak a népmesék esetében, ez esetben is folyamatosan változik a mondandó.

Az előadást követően mindenki sietett vissza félbehagyott munkájához. Megteltek az asztalok Luca-naptárt, üdvözlőlapot, textilszívet és karácsonyfával díszített tárolóedényt fabrikáló gyerekekkel, és a mézeskalácsok körül is egyre többen sürgölődtek.

A múzeum igyekezett felhívni a figyelmet a jeles naphoz kapcsolódó szokásokra is, könnyen értelmezhető leírások és az óriástársasjátékban megjelenő kérdések formájában. Horváth Mariann múzeumpedagógus kiemelte, elsősorban időjárás-és szerelemjósló szokások övezték december 13-át, de munkatiltó napként is számon tartották.

– Nyertünk egy pályázaton – osztja meg az örömhírt a múzeum munkatársa. Az EMMI írt ki egy felhívást a járási székhelyek számára, Gyere velünk a múzeumba! címmel. Ennek kapcsán nemcsak a családi délutánokra, hanem különböző múzeumpedagógiai foglakozásokra is várjuk az intézményeket. Ilyenkor ingyenesek a programok, ill. buszt is tudunk biztosítani a vidékről érkezőknek. Cél, hogy a kultúrához a hátrányos régiók is hozzáférhessenek, és megismerjék az itt őrzött kincseket.

A rendezvény legnagyobb értékének a közösségépítést tekinti, ami összehozza a generációkat. Ilyenkor ugyanis a szülők, nagyszülők is szívesen alkotnak, egyúttal megállnak néhány órára az ilyenkor megszokott rohanásban.

Leave a Reply

Exit mobile version