Menu
in , , , ,

Karácsonyi ajándék Békés megyének: Letették az M44-es alapkövét

Több mint húszévnyi ígérgetés után a tettek mezejére lépett az M44-es gyorsforgalmi út megvalósítása. Akár szimbolikus időpontnak is tekinthető, hogy az ünnepek előtt alig néhány nappal került sor a középső, Tiszakürt-Kondoros közötti szakasz alapkőletételére, a nagyszénási út mellett felállított sátorban. A történelminek aposztrofált eseményt a térség országgyűlési képviselői mellett az érintett települések polgármesterei is megtisztelték, és rendkívüli médiaérdeklődés övezte.

Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elárulta, „nem volt egy egyszerű történet” a gyorsforgalmi ügye, mivel meg kellett teremteni hozzá a forrásokat. Először EU-s pénzekben gondolkoztak, de hosszas sikertelen próbálkozás után más megoldás után kellett nézniük.

– Ez a legnagyobb beruházása a gyorsforgalmi kapcsolatok építésének Magyarországon, ami arra irányul, hogy valamennyi megyei jogú várost bekössünk a gyorsforgalmi hálózatba, és azt az elvárható kapcsolatrendszert építsük, ami helyzetbe hozza azokat a térségeket és városokat, amelyek számára ez nem volt megadva – jellemezte a fejlesztés volumenét a NFM államtitkára.

Hozzátette, az a szakasz tart a leginkább előkészített állapotban. A 62 km hosszúságú, 2X2 sávosra tervezett úton összesen 46 műtárgy valósul meg, ugyancsak három szakaszban. A Tiszakürt-Kunszentmárton, Kunszentmárton- Csabacsűd, Csabacsűd-Kondoros szakasz után időben a Kondoros-Békéscsaba közötti út épülhet meg, várhatóan 2017 év végi indulással. Legkésőbb a Tiszakürt-Kecskemét közötti rész építése kezdődhet, a teljes projekt pedig előreláthatólag – optimista becslések szerint – akár 2020 év végére realizálódhat.

Kiemelte, a fejlesztés költségvetése nettó 327 milliárd Ft, amelyből a most induló szakasz 144 milliárd Ft-ot tesz ki. A beruházás teljes mértékben hazai forrásból valósul meg.

Vantara Gyula az útépítők hitvallását idézte, és párhuzamot vont a történések között. A sikert elsősorban az ország miniszterelnökének és államtitkárának tulajdonítja, akik élen jártak a mű létrehozásában, mögöttük pedig mindenki felsorakozott: a képviselők, települések vezetői, régészek és végül a kivitelezők. Hangsúlyozta az összefogás szükségességét és nélkülözhetetlenségét, és azokat a potenciálokat, amiket az út magában rejt.

– Hogy egy betonszalagon, egy aszfaltcsíkon túl jelent-e majd nekünk többet, az csak rajtunk múlik. A lehetőség adott lesz – húzta alá.

Dankó Béla országgyűlési képviselő több elszomorító statisztikai adattal a zsebében érkezett. Elmondta többek között, hogy Békés megyében évente 2500-zal alacsonyabb a születések aránya, mint a halálozásoké, és kb. ugyanennyien költöznek el. A bérek mintegy 70 ezer Ft-tal múlják alul az országos átlagot, az egy főre eső GDP pedig 100 ezer Ft-tal kevesebb. Az adatok azt jelzik, hogy akik itt maradtak nem könnyű életet választottak, hiszen több hátránnyal kell megküzdeniük. Ezen a hátrányon enyhíthet némileg a megépülésre kerülő út.

Boldog István országgyűlési képviselő ugyancsak örömét fejezte ki az induló beruházással kapcsolatban, amely szerinte azt jelzi, hogy a Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyeiek nem adják fel.

Gajda Róbert kormánymegbízott visszatekintett a be nem tartott ígéretek és nyilatkozatok mezsgyéjére. Mint elhangzott, a fejlesztés gondolata először több mint húsz éve, 1997-ben jelent meg, az ígéretek halmaza pedig összesítve hat teljes oldalt tesz ki. Később egy újságíró rendszerbe szedte az írásokat, és a „Ha a csillagok állása kedvező lesz…” címet adta neki. Az itt élők hullámzó érzéseit firtatva elmondta, a várakozást a lemondás, a csalódottság, végül pedig a kézlegyintés váltotta fel, ami jól tükrözi a mindenkori vezetők felé tanúsított bizalomvesztést.

– Ezzel a döntéssel a kormány azt üzente az itt élő embereknek, hogy mi is fontosak vagyunk, értünk is hoz a magyar kormány áldozatot – értékelte a megkezdődött folyamatot.

Véleménye szerint a fejlesztés elsősorban gazdasági siker. Eredményeképp Békéscsaba megközelítése Budapesttől várhatóan 45 perccel csökken, és jó pozícióba fognak kerülni az önkormányzatok, a vállalkozások és magánszemélyek egyaránt. Rámutatott, az útépítés által megfogható közelségbe került lehetőség csak akkor tud kibontakozni, ha a megye tudatos koncepcióban gondolkodik, és további fejlesztéseket hoz létre.

Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs igazgatója az út legfontosabb műszaki paraméteriről, amelyek között három különszintű csomópont, számos híd, vadátjárók és egy mérnökségi telep is szerepelnek. Az úton 110 km/h-s sebességgel lehet majd haladni.

Mint ahogyan az idáig vezető út, az időkapszula és az alapkő elhelyezése is közös munka volt, amit a beszédeket követően az országos és térségi közéleti szereplők végezhettek el.

Leave a Reply

Exit mobile version