Menu
in , ,

Nehezebb volt odajutni, mint továbbjutni

A második fordulóval folytatódott az U-17 futsal bajnoki idény, ami Medgyesegyházán január 14-én került megrendezésre.

Előszóként csak annyit, nem a játék a bonyolult, hanem addig eljutni…..

Ezen a szép napon régiónkat kellemes hóréteg borította be. Emiatt hirtelen játékos, busz és önbizalom hiányunk keletkezett az úttal kapcsolatban, és a legbiztosabb, leggyorsabban terjedő hír a rémhír (minden út járhatatlan, jeges). A többi résztvevő csapat megerősítette indulását, a forduló lesz. Hát mi is kerítettünk járművet, és kb 2,5 órás cammogás után meg is érkeztünk a célállomásra.

Az első (akkor megfogyatkozottnak tűnő) forduló létszámhoz képest mindenféle okokból fakadó távollétek miatt csapatunk hat főre fogyatkozott, és nélkülözni voltunk kénytelenek kapusainkat is.

Részt vevő játékosok: Szappanos Ármin, Domján Balázs, Bálint Attila, Uhljar Gergő, Gyurik Dániel, Szebegyinszki Robin
Edző: Závoda Gábor

A kezdeti viszontagságok, és létszámhiányunk ellenére (kapuban Gyurik Danival) csapatunk mindkét mérkőzését ismét magabiztosan megnyerte. Gyakorlatilag egymás után rövid technikai szünetekkel megszakítva két mérkőzést játszott le a gárda 4×20 perc alatt 1 azaz 1 db cserével !!!!

Szarvasi eredmények:
Szarvas – Kétsoprony 10-2
góllövők: Szappanos (4), Bálint (4), Szebegyinszki, Domján

Medgyesegyháza – Szarvas 3-8
góllövők: Szappanos (4), Bálint (2), Uhljar (2)

Az “A” csoportban Kétsoprony, Medgyesegyháza és Szarvas csapatai szerepeltek. Szarvast a kiírásnak megfelelően az U-19 ifi csapat fiatalabb korosztálya a 2000-2001 születésű játékosok képviselték. A mérkőzések 2×20 percesek voltak, 4+1 fős felállásban lejátszva.

Gratulálunk CSAPATUNKNAK, nem csak az eredményért, hanem az igazi SPORTEMBERI hozzáállásukért, melyben megmutatkozott sportszeretetük, lojalitásuk a csapattal és edzőjükkel szemben. Ez egy IGAZÁN POZITÍV példa lehet mindenkinek.

Hazafele út, normál időben, minden fennakadás nélkül, igen jó hangulatban lett abszolválva.

Február 4-én a megyei döntő következik Gyulán.

Domján Balázs

Leave a Reply

Exit mobile version