Menu
in , , ,

Edzőmérkőzésen csaptak össze a szomszédok

Barátságos edzőmérkőzést játszott szombaton délelőtt a békésszentandrási Hunyadi és a Csabacsűdi GyLE. Ha a csabacsűdiek busszal jöttek volna elhozhatták volna a Hunyadi csapatának a felét, ugyanis a két összeállítás olyan volt, mintha sorsolták volna, hogy ki hová álljon. A csabacsűdieknél szentandrásiak játszottak és fordítva, és Sajben Gábor még itt sem volt.

A Békésszentandrási Hunyadi a megye II.-ben a második helyről várja a tavaszt, míg egy osztállyal lejjebb, a megye III. északi csoportját gólkülönbséggel vezeti a Csabacsűd.

Az első gólt Endrefalvi Erik lőtte, majd hamarosan betalált a csabacsűdi színekben játszó szentandrási Szabó Ferenc. Emlékezetből. A hazai válasz a második félidőre maradt, amikor Dernovics Tamás tudott szépíteni.

A kedélyesnek tűnő mérkőzésen azért nem lazsáltak a csapatok, amit az is mutat, hogy a partjelzőnek feltett hátralevő időre vonatkozó kérdésre csak egy “most nem tudom” válasz érkezett.

– Az első felkészülési mérkőzésünk volt Csabacsűd ellen. Sajnos erőben nem tudtuk felvenni a versenyt. Az öltözőben megbeszéltük, hogy a letámadást próbáljuk meg gyakorolni, de ahhoz nem volt meg a kellő erő, de remélem, ahogy haladunk a tavaszi szezon felé, ez változni fog, eredményesebbek tudunk lenni – árulta el az aznapra megbeszélt taktikát Varga László vezetőedző. – Három-négy alapember nem volt itt. Reméljük, hogy legközelebb el tudnak jönni, mert betegek voltak. A csapatjáték azért akkor változni fog, mert lehetett látni, hogy középen nagyon gyengék voltunk, nem tudtuk a labdákat megszerezni. Ebből azért tanultunk – foglalta össze a mérkőzést Varga László, a szentandrásiak vezetőedzője, majd reményét fejezte ki, hogy a hideg elmúltával egyre többen tudnak edzésre járni, mert ezek látogatottságával nem elégedett.

A következő mérkőzésük Kardoson lesz a jövő héten.

A csabacsűdiek már játszottak egy edzőmérkőzést a héten. Bár a felkészülésük ezen szakaszát nem úgy állították össze, hogy két mérkőzést nyomjanak le három napon belül, de az kihagyhatatlan volt, hiszen a talajviszonyok miatt tönkreázott pályák helyett Békéscsabán műfüvesen játszhattak Nagyszénás ellen.

– A Nagyszénás ellen beleszaladtunk egy 6–2-es vereségbe, de azelőtt terhelés volt az edéseken. Most is terheléses időszak van, de tudtunk másfél napot pihenni, ezért tudtunk pontosabban játszani. Pontosabban passzoltunk, jobb volt az előre játékunk, meg stabilak voltunk hátul – mondta Sonkoly Lajos edző, aki a második félidőre beállt a védelembe.

A hétközi meccshez képest is sokat tudtak javulni. Akkor a védekezéssel volt probléma, a hátvédsor és a középpálya összehangolásában is előre tudtak lépni, így már sokkal jobban mozogtak együtt.

Két új játékos volt a csabacsűdieknél próbajátékon. Mindkettő szentandrási. Mochnács János az öregfiúkból jönne vissza a megye III-ba, míg Szabó Ferenc a Gádorosból igazolna közelebb.

Békésszentandrási HMSE – Csabacsűdi GyLE 1–2 (0–2)

A Szarvasi FC 4–1-re kikapott Méhkeréken.

Exit mobile version