Menu
in , , ,

Fülharmónia: Az ország egyetlen tubakvartettje adott koncertet Szarvason

A Heavy Brass Guys Tubaquartet, avagy a Nehéz Fiúk Tubakvártett

A Heavy Brass Guys Tubaquartet, avagy a Nehéz Fiúk Tubakvártett

A tubások és a karmesterek azok, akiket az ember nem ismer fel arcról az utcán. Ilyenek a Heavy Brass Guys Tubaquartet, avagy a Nehéz Fiúk Tubakvártett tagjai is, akik a Filmharmónia bérletes hangverseny-sorozatának keretében voltak Szarvas vendégei az elmúlt héten.

– Mint tubás, elsősorban szimfonikus zenekarban dolgozom, de nagyon sok zenésznek az a vágya, hogy kamaramuzsikáljon, kamarazenekari formációban is tevékenykedjen, ezért barátaimmal tíz évvel ezelőtt megalakítottuk a Nehéz Fiúk Tubaegyüttest, Magyarország mindeddig egyetlen működő tubakvartettjét – mutatta be a nehéz Adamik Gábor, a Magyar Állami Operaház tubaművésze.

Elsősorban a Filharmóniával való jó kapcsolatuk révén már hatodik éve járják az országot. Sok-sok koncertet adtak a fiatalságnak, mert mint mondta, együttesüknek elsősorban ez a főprofilja. Elmesélte még, hogy az országhatáron kívül is rendszeresen turnéznak, például Erdélyben, ahol már négy turnéjuk volt.

Az ifjúsági hangversenyek mellett fellépnek templomokban és a Balatonnál szoktak promenádkoncerteket tartani. Több mint kétórányi repertoárjukból mindig az alkalomnak megfelelően állítják össze a műsort.

A Szarvason adott hangverseny az iskolai tanórák rendjébe illeszkedett, azaz nem lehetett hosszabb 45-50 percnél. Ezalatt az idő alatt mégis 3-400 év zenéjét sikerült bemutatni a fiataloknak a 16. századi táncok átiratától kezdve a romantikus korszak példáin, vagy Mozart muzsikáján keresztül az észak-amerikai muzsikáig.

– Nagyon szeretünk dzsesszátiratokat készíteni, és néha még akár 20. századi kortárs muzsikát is játszunk, de igyekszünk olyan darabokat előadni, ami a fiataloknak is tetszhet, nagyon könnyen érthető és befogadható – foglalta össze a műsoraik összeállításának szempontjait Adamik Gábor, amikhez részben külföldről szerzik be az átiratokat, részben maguk készítik azokat.

Exit mobile version