Menu
in , ,

Finn diákok szakmai gyakorlaton a Székelyben

Tíznapos szakmai gyakorlatot tölthetett nyolc finn tanuló és két finn pedagógus a GySzC Székely Mihály Szakképző Iskolája és Kollégiumában 2017. február 14. és 25. között. Az országokon átívelő kitekintésre az Erasmus+ pályázati program adott lehetőséget, amelyen nyolcadik éve szerepel sikerrel a szarvasi szakképző iskola is.

A finnországi kisváros Mänttä, szakképző iskolájával 2010 óta van kapcsolatunk, akkor utaztak először székelyes diákok Mänttäbe szakmai gyakorlatra. Kohut Andrásné igazgatónő elmondta, hogy már két éve nem pályázott az iskola finnországi szakmai gyakorlatra, mert sajnos Finnország drága, így a költségvetésbe nem férünk bele. Az igazgatónő, aki a Székely Mihály Szakképzésért Alapítvány kuratóriumának elnöke is, elmondta, hogy az együttműködés továbbra is megmaradt, a Székely Mihály Szakképzésért Alapítvány fogadta és támogatta a finn partner Erasmus+ pályázati programja által hozzánk utazó három szakács, egy pincér és négy fodrásztanuló szakmai gyakorlatát, viszont gyakorlati helyet a GySzC Székely Mihály Szakképző Iskolája és Kollégiuma biztosított számukra tanműhelyeiben, ahol gyarapíthatták tudásukat, és a Szarvason eltöltött tíz nap során betekinthettek  városunk életébe is.

A finn tanulók tíz napra érkeztek Magyarországra. A szakmai gyakorlat keretében a vendégdiákok minden alapműveletet, technológiát megnézhettek, illetve kipróbálhattak, majd bekapcsolódtak a gyakorlati munkába, együtt dolgoztak a magyar diákokkal. A közös munka során angolul kommunikáltak egymással, fejlődött ezzel idegennyelvtudásuk. A délelőttök túlnyomórészt tanulással teltek, délutánonként pedig lehetőség nyílt a helyi szolgáltatások megismerésére, a fodrász tanulóknak bemutattuk Szarvas fodrász szalonjait, a vendéglátásban tanulók pedig megtekintették a helyi éttermeket, így még több ismeretet szerezhettek a messze földön híres magyar gasztronómiáról. Természetesen némi kikapcsolódásra és feltöltődésre is maradt idő, a finn vendégek megismerkedtek a város nevezetességeivel. Legjobban a Körös-Maros Nemzeti Park állatparkja tetszett nekik.

Vendégeink részt vettek a Székely Mihály Szakképzésért Alapítvány által megrendezett bálon, a finn fodrász tanulók ízelítőt adtak a tudásukból, bemutatták a saját maguk által készített frizuráikat. A vendéglátásban tanuló diákok pedig finn nemzeti ételekből álló menüt főztek nekünk. Előételnek vegyes salátát kínáltak fetasajttal és burgonyás kenyérrel, a főétel karéliai ragu volt burgonyapürével, illetve megsütötték nekünk a hagyományos karéliai pitét rizstöltelékkel.

Összességében elmondható, hogy a Finnországból érkező diákok és tanáraik remekül érezték magukat, és mind a finn, mind a magyar tanulók számára hasznos volt ez a szarvasi látogatás.

A GySzC szarvasi tagintézményéből, a Székely Mihály Szakképző Iskolából 16 tanuló utazik idén márciusban Portugáliába, 12 tanuló pedig Németországba a nyertes Erasmus+ pályázatunknak köszönhetően.  Közben pedig már beadásra kerültek a 2017-es Erasmus+ pályázatok is, amelyek révén remélhetőleg további székelyes diákok gyűjthetnek külföldi tapasztalatokat.

Exit mobile version