Menu
in , ,

Lír a király – dologidőben a színjátszók

Ebben a tanévben egy egész éven át tartó tehetséggondozó program valósul meg a Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban a Nemzeti Tehetségprogram támogatásával. A Színház az egész világ – nyelvi korlátok nélkül pályázat keretében magyar klasszikus művek feldolgozását végzik a színjátszók magyar és olasz nyelven. A megvalósításban iskolánk együttműködik a békéscsabai Jókai Színházzal.

A sokrétű program során voltak beszédművelés foglalkozások, melyeket Nagy Gyula logopédus, a Színitanház pedagógusa vezetett. Jártunk a Színitanház nyílt napján, előttünk állnak a bemutatók, rendhagyó irodalomóra, és egy budapesti kirándulás is.

A munka két szálon fut. Az olasz nyelvű előadás a Festival d’Italiano olasz nyelvi versenyen kerül bemutatásra március végén. A Big bang című magyar nyelven már számos elismerést kivívott saját darabunkat adjuk elő. A szövegkönyv olasz nyelvre ültetése után a Szegedi Tudományegyetem professzora, Lorenzo Marmiroli lektorálta a munkánkat, ajánlásokkal látta el a szöveget a két nyelv közötti kulturális különbségek áthidalásához, grammatikai nehézségek megoldásához, így olasz nyelvű környezetben irodalmilag érettebb, hatásosabb művet kaptunk.

A magyar nyelvű bemutatkozásra az Ádámok és Évák Ünnepén kerül sor a Jókai Színházban. Az idén Shakespeare művei kerülnek feldolgozásra. Iskolánk színjátszói a Lear király című véres tragédiával készülnek. Sokan megkérdezték, miért pont ezt választottuk, nem találtunk valami derűsebbet? De ennek igen prózai oka van. A lányok könnyebben kaphatók a színjátszásra, több van belőlük a csoportban. Fiúkra nem nehéz darabot találni. Főleg a XVI. századból, amikor még a női szerepeket is férfiak játszották. De olyan színmű kevés van, ahol három lány egyforma súlyú szerepet kapott. Nálunk pedig van három olyan leányzó is, akik bizonyítottan jól terhelhetőek, színesek, kitartóak és imádják, amit csinálnak. Ezt kellett alapul venni. Jó férfi szerepek minden Shakespeare darabban vannak. Ebben is. Lubickolhatnak a fiúk is. Egyébként pedig komédiát ledugni a fiatalok torkán nem ügy, abban nincs igazi kihívás. Bezzeg tragédiát! Sőt királydrámát, amihez már annyi közük sincs, mint sónak a sóskához. Az feladat!

Közeledik a bemutató dátuma. Szaporodnak a próbák, érezhetően sűrűsödik a levegő a teremben. A mentorunk, Liszi Melinda is bekapcsolódott a munkába. Már nincs mellébeszélés, kifogás. Dologidő van. Az eredményt nem lehet megjósolni, de aki teheti, nézze meg Békéscsabán a Jókaiban, vagy a Vajda Gálán!

Salka Zsuzsanna, a színjátszó csoport vezetője

Exit mobile version