Menu
in , , ,

Vuk táncolva is hódított

Március 21-én délután, 22-én délelőtt és délután összesen három alkalommal töltik meg a Cervinus Teátrum nézőterét zsúfolásig ovisok, kisiskolások, hogy drukkoljanak Vuknak a kis rókának, aki ezúttal eltáncolja kalandjait. De Fodor Zoltán koreográfus nem feledkezett el Karak, Tás alakjáról vagy Cseléről a rókalányról, Szú sünről, Unka békáról, Márton kakasról és a tyúkokról, a “Simabőrű” vadászról és két kutyájáról: Vahurról és Fickóról sem, és nevethettünk a részeges libákon is. Hú, a bölcs fülesbagoly azonban szavakban és énekelve is segíti az apró közönséget, hogy a mese folyama is elvarázsolja a gyerkőcöket. Természetesen elhangzott többször is a rajzfilm dala, amit a gyerekek az előadás végén a bagollyal együtt hangosan énekeltek. Fekete István Vuk című könyvéből 1981-ben készült a rajzfilm Dargay Attila rendezésében, amit a mai gyermekek is ismernek. A főcímdal Wolf Péter szerzeménye és Szenes Iván írta a szöveget hozzá.

A Cervinus Teátrum gyermekbérletének ez az előadása ezúttal a tánc szépségeit mutatta meg a legkisebbeknek. A táncjátékot az Inversedance Társulat hozta el Szarvasra. A Táncszínház alapító vezetője, koreográfusa Fodor Zoltán Harangozó-díjas táncművész. Az előadás azért is tetszett, mert a nézőtéren ülő gyerekek is részesei voltak egy kicsit az előadásnak, több alkalommal jöttek le a táncművészek a nézőközönség közé, aminek az elől ülők nagyon örültek. Rendkívül szép, igényes díszletet és jelmezeket láthattunk, amely Iványi Árpád munkája. Az előadás a díszleten és a jelmezen kívül is nagyon színvonalas, kedves előadás, amit bizonyít, hogy a közönség nagyon hangosan fejezte ki tetszését a mese végén, amit öröm volt hallgatni.

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Exit mobile version