Menu
in , , ,

Meggyőző vajdás fölény a megyei döntőkön

Azt is mondhatnánk, hogy diákjaink hozták a várt eredményt. De nem ennyire egyszerű a történet.  Az utóbbi években ugyanis hagyományosan jól szerepelnek a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium diákjai a röplabda diákolimpiákon, de a versenyek azért mindig kiszámíthatatlanok. Csak reméltük, hogy a kitartó munka, a lelkes készülés nem marad eredménytelenül, és szerencsére így is lett.

Az elmúlt héten kerültek megrendezésre a megyei B kategóriás röplabda diákolimpia döntők. Ebben a kategóriában versenyeznek azok, akik nem igazolt röplabdások valamelyik sportegyesületnél. Így az itt elért eredmény az iskolai felkészítésen, és az iskolában végzett munkán múlik.

Nálunk erre nem lehet panasz, hiszen mind a fiúk, mind a lányok megnyerték a megyei döntőt, úgy, hogy nem találtak legyőzőre egyetlen mérkőzésen sem.

A fiú csapat március 22-én Gyulán versenyzett. Itt szerezték meg az első helyet a sarkadi Ady-Bay Gimnázium és a békéscsabai Vásárhelyi Szakgimnázium csapatai előtt.

A csapatunk tagjai: Erdős Richárd (11.A), Kalocsai Levente (11.A), Kiri Bence (11.A), Molnár Gergő (11.B), Monostori Kevin (12.J),Nagy Béla (11.B), Pálfi Gellért (11.A), Szabó Zoltán (10.A), Viszkok Dániel (11.A)

Nem volt idő a pihenésre, hiszen másnap Békéscsabán a lányoknak kellett versenyezni. Nem vallottak szégyent, hiszen határozott versenyzéssel szintén megyei bajnokok lettek. Ők a békéscsabai Széchenyi Gimnázium és a sarkadi Ady-Bay gimnázium csapatait utasították maguk mögé.

A nyertes csapatot alkották: Emődi Dorina (11.A), Fabó Dorina (12.B), Gyekiczki Fanni (9.A), Gyulai Fanni (11.B), Konstantinovics Lili (12.J), Kugyela Szabina (9.A), Lestyan Luca (11.A), Mester Zsófia (11.A), Seregélyes Viktória (9.C), Szabó Csenge (11.B), Veszter Dóra (12.B)

Így az áprilisban, Kecskeméten megrendezésre kerülő országos döntőben mind a fiúknál, mind a lányoknál a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium tanulói képviselhetik Békés megyét.

A csapatokat Csilik Attila testnevelő készítette fel és vezette sikerre. Gratulálunk neki is és a csapatok tagjainak az eddigi eredményekhez, és további sikereket kívánunk.

Kitajkáné Szántai Mária igazgató

Exit mobile version