Menu
in , ,

A kosárlabda után ismét a focié lesz a főszerep a pénteki éjszakai tornán

Újabb állomásához érkezik az Éjszakai torna programsorozata pénteken. A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum harmadik állomásának ismét a Petőfi utcai sportcsarnok ad majd otthont. A legutóbbi, márciusi ilyen eseményen a kosárlabdáé volt a főszerep. Hat, különböző összetételű és indíttatású csapat nevezett, köztük négy iskolákból, a Szlovákból pedagóguscsapat, a Gyakorlóból és Vajdából diákokból verbuválódott egy-egy összeállítás. Ezúttal első alkalommal a Csodaszarvas Tanodából is érkezett egy komoly játékerőt felvonultató team.

Felnőtteknél két vegyes összeállítás nevezett. A Csillámpónik fantázianevű és egy, a Facebookon szerveződött csapat is, ami természetesen a közösségi oldal színeit öltötte magára.

Arra a kérdésünkre, hogy a Facebookon hogyan tud kosárlabdacsapat szerveződni, paramétereket, testsúlyt, testmagasságot, súlypontemelkedési adatokat cserélnek, így válaszolt:

– A Facebookon keresett meg egy hölgy, hogy ő nagyon szívesen kosárlabdázna, mert ő nagyon szereti ezt a sportot. Igaz, harminc éve nem fogott labdát a kezébe, és most úgy gondolja, hogy ez remek alkalom lenne. Van-e csapat? Erre én azt válaszolta, hogy van, mert már ketten vagyunk.

Aztán többen rájuk írtak, és így szerveződött meg az első facebookos csapat, köztük korábbi profi kosarassal, és olyannal is, akinek fogalma sem volt a kosárlabdáról. Egy biztos, az átlagmagassága pont megvolt az FB és a Messenger világában szerveződött kibercsapatnak. Az első három helyezett a vajdások, a facebookos és a gyakorlósok csapata lett. A tanodások, a Szlovák pedagógusai és a Csillámpónik emléklapot kaptak.

– A következő tornára április 7-én 20 órától kerül sor. Úgy döntöttünk, hogy minden második alkalommal visszaadjuk a futballnak a főszerepet, mert úgy vesszük észre, hogy arra van a legnagyobb igény – jelentette ki Szabó Szilvia.

Pénteken estére ötfős csapatok jelentkezését várják a torna szervezői.

Exit mobile version