in , ,

Ez dráma: Rangos országos versenynek adott otthont Szarvas

PÖTTÖM (Éri Nóra, Hárskuti Dominik, Illés Petra, Korbely Kincső)
PÖTTÖM (Éri Nóra, Hárskuti Dominik, Illés Petra, Korbely Kincső)

Szarvason rendezték meg az alapfokú művészeti iskolák növendékeinek, illetve a drámaszakos diákoknak meghirdetett VI. Országos Drámajáték és Színjáték Tanulmányi Versenyt. A háromévente esedékes megmérettetésnek a Cervinus Teátrum épülete adott otthont pénteken és szombaton. Az idén Budapest, Tatabánya, Miskolc, Kecskemét, Nyíregyháza, Hódmezővásárhely, Szeghalom és Dévaványa művészeti iskoláiból érkeztek versenyzők Szarvasra.

Az Oktatási Hivatal a Chován Kálmán Művészeti Alapiskolát kérte fel a rangos országos szintű rendezvény házigazdájának, az intézmény kiemelkedő művészeti nevelő-oktató munkájának elismeréseként, mondta a Békéscsaba Tankerületi Központ igazgatóhelyettese, Szilágyi Melinda. Az iskola számára sem volt ismeretlen a feladat, hiszen két-két alkalommal adott már otthont a a táncosok, illetve a kézművesek országos döntőjének is.

“A rangos verseny célja a tehetséggondozás, a növendékek drámai színjáték-ismereteinek kommunikációs és alkotókészségeinek, együttműködési és improvizációs képességeinek bemutatása”, fogalmazott Szilágyi Melinda, de “emellett a pedagógusok szakmai tapasztalatcseréjére is kiváló alkalmat nyújt egy-egy ilyen alkalom”, tette hozzá.

A háziasszony szerepében Brachna Irén sziporkázott. Színpadi köszöntő és tájékoztató kategóriában versenyen kívüli, de versenydarabnak is beillő fellépésével magasra tette a lécet a közönség soraiban ülő diákok számára, akik, mint a két nap produkciói során látottakból kiderült, vették az adást, nem engedték alább a szintet.

Úgy nézett ki, hogy a Chován igazgatónőjét követő Hodálik Pál a one man show kategória különdíjára tör. Alpolgármesterünk a város és az élethosszig tartó tanulás jegyében Budapesten éppen egyetemi tanulmányaival való elfoglaltsága miatt távollevő Babák Mihály polgármester nevében is köszöntötte a nézőtéren ülőket, majd az Oscar-díjas Szabó István egy gondolatához kapcsolódva, miszerint “minden igazi dráma a lélekben játszódik le”, elismerését fejezte ki a versenyzőknek, hogy ezt a nehéz műfajt választották a művészeteken belül. Mint mondta, “nem könnyű az embernek kiállni a színpadra a fénybe, és lecsupaszítva megmutatni a lelkét a közönségnek, egymásnak bemutatni, mit érez”.

A megnyitón nagy sikert aratott Frankó Tamás a harmonikáján előadott tangóval, illetve marossárpataki korcsos és cigányost előadó két táncos, Oláh Márkó és Nemcsényi Aliz.

A Keresztúri József, Perényi Balázs és Szabó Zsófia drámapedagógusok alkotta zsűri előtt négy korcsoportban egyéni és csoportos produkciók során hozott verssel, prózával vagy monológgal, illetve előkészített színpadi produkcióval, valamint a helyszínen húzott improvizációs feladattal mérettették meg magukat a versenyzők. Szabadidejükben táncházban és húsvéti kézműves foglalkozáson lazíthattak, valamint megtekinthették a Valahol Európában című darabot.

A vidám körülmények között tartott eredményhirdetésen senki sem tűnt elégedetlennek. Diákjai révén mind a 11 résztvevő iskola képviselve volt a díjazottak között.

A VI. Országos Drámajáték és Színjáték Tanulmányi Verseny szarvasi díjazottjai:
Egyéni indulók:
I. kcs. III. hely: Bagócsi Jázmin
II. kcs. I. hely: Mester Dóra

Csoportok:
I. kcs. I. hely: PÖTTÖM (Éri Nóra, Hárskuti Dominik, Illés Petra, Korbely Kincső)
II. kcs. III. hely: SOSEVOLT (Jani Kata, Kiss Virág, Mester Dóra, Sztricskó Boglárka)

Kiss Virág

Bronz minősítés a „Szép magyar beszéd”verseny országos döntőjében

Bemutatkozik a bőrgyógyászat