Menu
in , ,

Dernovics Péter: A mini zenei fesztivál eredménye minket is meglepett

Dernovics Péter

Dernovics Péter

Az esküvő kiállítás kiegészítőjének indult, majd szárnyra kapott, és egy kis pályamódosítás után házi zenei fesztivál lett belőle. A tömegeket a nagy nevek mozgatták meg, de az igazi hősök most nem a Hősök voltak, hanem azok a szarvasi fiatalok, akik egy szál gitárral, vagy csak egy mikrofonnal a kezükben, tökegyedül kiálltak nagyszínpadra a közönség elé, ami sokszor leginkább a baráti körükre szorítkozott, és vállalták, hogy ezt tudják. És tudták.

Dernovics Péterrel, az esküvő kiállítás társszervezőjével, és a “Minden ami Szarvas” csapatának mozgatórugójával beszélgettünk.

– Túl a hatodik esküvő kiállításon, és az első hozzá kapcsolódó, de időközben zenei fesztivállá lényegült rendezvényen, mik a tapasztalatok?

Hatodik alkalommal rendeztük meg az esküvő kiállítást az Árpád Szálló dísztermében. Nyugodtan kijelenthetem, hála a támogatóinknak, minden évben sikerült szintet lépnünk. Az idén, hónapokkal a rendezvény előtt már láttuk, hogy kinőttük a helyet, nem tudunk mindent megmutatni, ezért gondoltuk azt, hogy megtoldjuk egy külső helyszínnel. Ezt az első pillanattól kezdve az esküvő kiállításhoz kapcsolódónak tekintettük. Aztán ahogy haladtunk a szervezéssel, az is nyilvánvalóvá vált, hogy már gyakorlatilag két önálló rendezvényünk van egy időben. Ezt a vasárnap esti záráskor bizonyítottnak is láttuk, hiszen a Fő téren, eredeti reményeinket messze túlszárnyalva egy olyan mini zenei fesztiválnak lehettünk tanúi, aminek szarvasi zenekarok alkották a gerincét.

– Ez a, mondhatjuk nyugodtan, hogy önálló életre kelt rendezvény mennyire mozgatta meg a fantáziátokat?

Az élmény még új. Az esküvő kiállítás nélkül soha nem jutott volna ide. Ez is mutatja, hogy az egyik ötlet generálja a másikat, ezért azt mondom, megérte a belé fektetett energiát. Arra tökéletes volt, hogy felmérjük azt, amire kíváncsiak voltunk, sőt, az eredmény minket is meglepett. Körül fogjuk járni a dolgot, ki fogjuk kérni az ebben a témában nálunk tapasztaltabbak véleményét arról, hogy elbír-e a város egy ilyen kisebb szabású házifesztivált. Azt azért elárulom, ha úgy döntenénk, hogy felvállaljuk a feladatot, már van egy csomó olyan ötletünk arra, hogy tudnánk szélesebb korosztályokat, több ízlésvilágot megszólítani.

– Mi lesz a következő lépés?

Először is kipihenjük magunkat, mert a végére a stáb halálosan kimerült, de már álmodunk. Aztán ha ez megtörtént, egy beszélgetésre hívjuk azokat, akik építő jellegű véleményt alkottak, legyen az a vélemény akár pozitív, akár negatív, mert a színpadon látottak alapján biztosak vagyunk abban, hogy van Szarvasban annyi potenciál, hogy tovább tudunk lépni.

Exit mobile version