Menu
in , ,

Podani Milán Európa Kupa sikere Kunmadarason

Podani Milán

Podani Milán

Street Freestyle Európa Kupa Bajnokságot rendeztek Kunmadarason április 30-án és május 1-én. Egy év kényszer szünet után az idén újra versenyzett Milán, és immáron a felnőtt kategóriában bontogatta szárnyait. Már a felkészüléskor súlyos lelki teherrel, időnként a mínuszokat és a fagyos aszfaltot is legyőzve óriási elszántsággal készült az új idényre. Napos, de igen szeles időben (az utóbbi kifejezetten hátrányos ebben a sportban) több nemzet versenyzői látogattak el és mérték össze tudásukat az első magyarországi rendezvényen.

Az első nap a kvalifikáció jegyében telt, ami négy kötelező elemből állt és egy szabadon választott gyakorlatot tartalmazott. Ebben a sorozatban Milán nagy meglepetést okozott azzal, hogy több nagy nevet maga mögött tudva, egy korábbi világbajnokkal holtversenyben a harmadik helyen zárta a kvalifikációs versenyt. A következő napon fordított sorrendben indultak a versenyzők, így Milán az utolsó indulók egyike volt, ami nagy terhet jelentet számára, ám nemzetközi szinten így is a tizedik helyen zárta az aznapi fordulót, ami önmagában nagyon szép eredmény első felnőtt kategóriás versenyén.

A maga 19 éves korával, a mezőny legfiatalabb sportolójaként kreatív ötleteivel, és így kivitelezett gyakorlataival bizonyította, hogy már ott a helye a divízió 1-es kategóriában. A szépszámú nézőközönség nagy tapsa és a speaker biztatása is igazolja, hogy jó úton jársz.

Hajrá, Milán!
YouTube: Podani Milán
manager

Fotó: Faluhelyi Balázs

Exit mobile version