Menu
in ,

Több mint negyedmillió forinttal támogatta Szarvas a koraszülött mentő ügyét

Segíteni többféleképp lehet. Az első lépés, hogy valaki merjen nagyot álmodni, és tűzön-vízen keresztül harcoljon érte. Kellenek hozzá olyan emberek is, akik hisznek a távolinak tűnő célban, és nem utolsó sorban olyan kezdeményezések, amelyek segítenek a megvalósításban. Ez utóbbi kategóriát erősítette a május 9-én rendezett szarvasi jótékonysági est. Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy gyűjtőakciót indít egy koraszülött mentőautó vásárlásáért. Ehhez kb. 50 millió Ft-ra van szükségük, mivel a gépjárműbeszerzés mellett gondoskodni kell az eszközpark beszerzéséről és folyamatos korszerűsítéséről is.

A karitatív munka szeptemberben kezdődött, az önkormányzatok, vállalkozások, egyesületek megkeresésével. Az elmúlt hónapokban tapasztalt rendkívüli összefogásnak és jelentős médiavisszhangnak köszönhetően mára már közel 27 millió Ft halmozódott fel az alapítvány számlaszámán, ami elegendő arra, hogy megkezdjék a mentőautó vásárlásával kapcsolatos egyeztetéseket. Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed gyermek, csecsemő-és belgyógyász, egyben a kuratórium elnöke minden eszközt és lehetőséget megragad, hogy elmondja, nemes célért küzd, melynek elérése pedig akár életeket is menthet.

– Békés megyében a koraszülött intenzív osztály Gyulán van, és 120 km választ el bennünket Szegedtől és Debrecentől is. Éppen ezért nekünk itt kell berendezkednünk, és mindent meg kell tennünk azért, hogy a koraszülöttek, beteg, ill. műtétre váró újszülöttek megfelelő ellátást kapjanak. Ez a mentőautó ugyanis nekik is segíteni tudna, és azt gondolom, hogyha már egy gyermekéletet megmentünk, megérte – beszélt töretlen eltökéltséggel a mögöttes szándékról.

Utalt arra is, hogy nagyon gyakran találkoznak szarvasi koraszülöttel, vagyis a kezdeményezés mindenki szívügye lehet. Ezt erősíti, hogy a jótékonysági estet is egy szarvasi származású hölgy, Mészárosné Sutyinszki Adrienn indította útjára, a település intézményei pedig az első hívószóra igent mondtak. Fellépett a Szlovák Általános Iskola citerazenekara és tanulói, a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola harmadikos, angol két tanítási nyelvű osztálya, a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium tehetségei, valamint a gyulai Phernahajder Cambell zenekar is.

– Az unokahúgom koraszülött volt, és nagyon sokáig volt Gyulán, a koraszülött osztályon. Ez már igen régen volt, mert maholnap negyven éves lesz, de azt sosem felejtem el, hogy az ő életét is ott mentették meg – osztotta meg személyes történetét Gombár Györgyné, a Nagycsaládosok Szarvasi Egyesületének szóvivője.  – Igyekeztünk mi is mindenben segíteni. Minden civil szervezetnek elküldtük a meghívót, beszéltem róla bizottsági ülésen, valamint a meghívók árusítását is vállaltuk.

S bár a Cervinus Teátrum széksorai meglehetősen foghíjasak voltak, a számok azt mutatják, hogy sokan nem dugták homokba a fejüket. A belépőkből 189.500 Ft gyűlt össze, Babák Mihály polgármesteri keretből 25 ezer Ft-ot ajánlott fel, a NACSE pedig összesen 50 ezer Ft-tal segítette az alapítvány törekvéseit. A kuratórium elnöke elárulta, néhány héten belül várhatóan további nagyobb összegek érkeznek a szervezet bankszámlaszámlára, ami reményeik szerint lehetővé teszi, hogy ősszel már Békés megye útjait rója az új koraszülött mentőautó.

Exit mobile version