Menu
in , ,

Csak mosolyogni… – Művészetek délutánja a Gyakorlóban

A május színes virágpompájával már a közelgő nyarat idézi. A Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskolában ez a hónap a művészeti ágak sokszínű bemutatója. Az osztályok tanulói a Cervinus Teátrumban mutathatják meg a nagyközönségnek, milyen sokrétű képességfejlesztés történik iskolánkban.

Az idei évben a bemutató napja május 19-én következett el, amit nagy izgalommal várt gyerek és felnőtt egyaránt. Ügyes kezű tanulóink hulladékból készült munkáit csodálhatták meg a Teátrum aulájában az idelátogatók. A színpadot gyönyörű gyermekrajzok tették hangulatossá.

Mi kell még, hogy mosolyra húzza a néző a száját? Hát… Csodálatos gyerekek és fantasztikus műsorszámok! Csak mosolyogni kell…- csendült fel a dal, és a nagycsoportos óvodások színes esernyős táncukkal kápráztatták el a közönséget. Bíró Gyula igazgató úr köszöntője is rendhagyóra sikeredett, mert „fura-szereplők” lepték el a színpadot és „Pomogácsokért kiálltottak!”

Az elsősök és másodikosok társastáncban mutatták meg, hogyan tudnak egymásra hangolódni és harmóniában lenni a zenével. A harmadikos fiúk spanyol táncukkal ismét elcsavarták a lányok fejét, ahogyan azt farsangkor már tették. A hetedik osztály szintén közkívánatra adta elő „fehéren világító kesztyűk” produkcióját.

A modern táncokat folytatta az ötödik osztály. Ők 30-an együtt masíroztak a színpadon katonás, „hipp-hopp” koreográfiában. A sportolók élete folyamatos kihívás a győzelemért, a hatodik osztályosok ebből a küzdelemből adtak ízelítőt előadásukban.

Egyéni produkciók tették változatossá a délutánt. Volt vers, saját próza, aerobik bemutató, versenytánc. Minden egyéni előadó saját művészeti ágában dobogós helyezéssel büszkélkedik.

Klasszikus tánccal zárta a műsor első részét a nyolcadik osztály, amit nemcsak az „ofi”, de valamennyien megkönnyeztünk, hiszen ballagóként, ők ezzel a keringővel búcsúztak a „Művészetek délutánja” fellépéseitől.

Nem sok idő maradt könnyeink törölgetésére, mert hirtelen legördült a vetítővászon, és következett Bíró Gyula rendezésében a „Gyere haza Mikkamakka, mert jönnek a Pomogácsok” című filmeposzának vetítése a 4. osztály tanulóinak felejthetetlen szereplésével. Ha eddig nem is, itt kicsinek és nagynak nemhogy mosolyra, de egészen nevetésre kerekedett a szeme-szája a csodálatos színészi teljesítmények láttán!

A gálaműsort igazi öröménekléssel zártuk, amikor a színpadon közösen énekelt a műsorban fellépő valamennyi Gyakorlós gyermek, tanítóik, tanáraik. Ezen a csodás délutánon újra együtt örült a sikernek fellépő, felkészítő, szülő és valamennyi néző.

…mert a Gyakorló az a hely, ahol Mindenki mosolyog, de nem csak szívvel, hanem lélekkel is.

https://www.newjsag.hu/2017/05/20/ahogy-a-gyakorlos-mondas-mondja-jobb-ma-egy-vacskamati-mint-holnap-harom/

Grunerné Harmati Mária mkv., szakvezető tanító

Exit mobile version