Menu
in , , , ,

Sakk: Szarvasiak a gyulai Park Kupán

A huszonhatodik megyei korcsoportos egyéni ifjúsági bajnokságra 53 fő nevezett. A legfiatalabb első és második korcsoportban szerepelt a játékosok több mint 7o%-a , itt 7 fordulós svájci versenyben dőltek el a helyezések. A magasabb korcsoportok játékosai kettő hat fős körmérkőzésen mérték össze tudásukat. Pontegyenlőség esetén a helyezéseknél a mezőnyérték illetve a Berger számítás döntött. A korosztályos bajnoki címét csak négy játékos Pósa Réka, Petrás Márta, Kocmar Dániel és Balázs Eliot tudta megvédeni. A 11 év alatti fiúk versenyében az orosházi fiúk sikeresen megosztoztak a dobogós helyezéseken. Bácsi Kristóf a megyei diákolimpiai győzelme után biztosan szerezte meg a bajnoki címet. A Sakkpalota programban résztvevő békéscsabai Szeberényi G.A. Evangélikus Általános Iskola másodikos tanulói az óvodából is tudtak erősítést hozni Polgár Szilvia személyében a nyolc év alattiak versenyére . Bordás Andi néni vezetésével minden pontnak nagyon tudtak örülni. A fiúknál Skaliczki Tamás minden partiját megnyerve 100%-os eredménnyel, kettő pont előnyel végzett az első helyen és leányok versenyét megnyerő Balogh Flórával együtt a Fodor Sándor tulajdonos által felajánlott Park Kupát is elnyerték.

9 év alattiak (2008.01.01. után születettek)
25 játékos, 7 fordulós svájci versenye

Leányok (8 fő)
1. Balogh Flóra Evangélikus Ált.Isk. Békéscsaba 5,0 pont
2. Seres Kitti Evangélikus Ált.Isk. Békéscsaba 4,5 pont
3. Polgár Szilvia Evangélikus Ált.Isk. Békéscsaba 4,0 pont

6. Mészáros Mira Szlovák Ált. Isk. Szarvas 3,0 pont
7. Styecz Laura Szlovák Ált. Isk. Szarvas 3,0 pont

Fiúk (17 fő)
1. Skaliczki Tamás Evangélikus Ált.Isk. Békéscsaba 7,0 pont
2. Borbola Csaba Evangélikus Ált.Isk. Békéscsaba 5,0 pont
3. Gurzó Bálint Implom Ált. Isk. Gyula 5,0 pont

5. Rontó Balázs Szlovák Ált. Isk. Szarvas 4,5 pont

11. Babecz Áron Szlovák Ált. Isk. Szarvas 3,0 pont
12. Zsigmond Imre Hunyadi János Katolikus I. Békésszentandrás 3,0 pont

16. Misur Csaba Marcell Szlovák Ált. Isk. Szarvas 2,0 pont
17. Plentri Zsombor Szlovák Óvoda, Szarvas 1,0 pont

11 év alattiak (2006. és 2007. évben születettek)
16 játékos, 7 fordulós svájci versenye

Leányok (3 fő)
1. Pósa Réka Szlovák Ált. Isk. Szarvas 3,0 pont
2. Dienes Panni Jankay Tibor Ált.Isk. Békéscsaba 3,0 pont
3. Balogh Eszter Dévaványai SE 2,0 pont

Fiúk (13 fő)
1. Bácsi Kristóf Orosházi SE 6,0 pont
2. Horváth Dominik Orosházi SE 5,5 pont
3. Csesznok Balázs Orosházi SE 5,0 pont

8. Farkas Csanád Hunyadi János Katolikus I. Békésszentandrás 3,0 pont

13 évesek (2004. és 2005. évben születettek)
6 játékos, 7 fordulós svájci versenye

Leányok (1 fő)
1. Plentri Panna Szlovák Ált. Isk. Szarvas 1,0 pont

Fiúk (5 fő)
1. Kocmar Dániel Orosházi SE 4,0 pont
2. Oláh Krisztián Jankay Tibor Ált.Isk. Békéscsaba 4,0 pont
3. Kabai Ármin Szlovák Ált. Isk. Szarvas 3,0 pont
4. Pósa Levente Szlovák Ált. Isk. Szarvas 3,0 pont
5. Tóth Szabolcs Szlovák Ált. Isk. Szarvas 0,0 pont

15 évesek(2002. és 2003. évben születettek)
4+(2) játékos versenye

Leányok (2 fő)
1. Mravik Gabriella Szlovák Ált. Isk. Szarvas 2,0 pont
2. Kocmar Kitti Orosházi SE 1,0 pont

Fiúk (7 fő)
1. Balázs Eliot Táncsics Mihály Gimnázium Orosháza 4,0 pont
2. Gurzó Bence Belvárosi Gimnázium Békéscsaba 3,0 pont

18 évesek (1999., 2000. és 2001. évben születettek)
2+(4) játékos versenye

Leányok (1 fő)
1. Petrás Márta Szlovák Ált. Isk. Szarvas 0,0 pont

Fiúk (1 fő)
1. Balázs Benjámin Táncsics Mihály Gimnázium Orosháza 5,0 pont

(Forrás: bekssakk.hu)

– Az idén a korosztályos versenyre 53 gyerek jött el, ebből 12 volt szarvasi, fele-fele arányban fiúk és lányok. Szokás szerint a lányok szerepeltek jobban. Ami szomorú, hogy a felsőbb korosztályokban alig-alig volt versenyző. A legidősebb korosztályban egy lány ,illetve egy fiú indult. Változatlan véleményem, hogy erről nem a gyerekek tehetnek. A legfiatalabb versenyző is Szarvasról került ki Plentri Zsombor (2011) személyében – tájékoztatta a versenyről a Newjságot Patkó Lajos edző.

Exit mobile version