Menu
in ,

A gyereknapon keresték a város legjobb gyerekzsaruját

Tavaly hirdették meg először azt a vetélkedőt, amiben Szarvas legjobb gyerek zsaruját keresték. A szakmai háttértámogatást a kihívásra nyitott szarvasi rendőrség adta. Személyesen is részt vállalt a lebonyolításban Petruska László rendőr százados, akit a D.A.D.A. programból is ismerhetnek a fiatalok.

Az idén másodszor, a városi gyermeknapon megrendezett vetélkedőn a tavalyihoz képest kettővel megnövelték az állomások számát, árulta el a kerettörténetet a gyermeknap főszervezője, Décsei Mónika. Az első állomáson egyből ujjlenyomatot kellett adni, hogy a későbbi nyomozás során nehogy keveredjen a területen elbújt betörőével, illetve egyből a saját példájukon tanulták meg ezt a műveletet. A további próbatételek helyét úgy állították sorrendbe, hogy valamilyen módon a rendőrség munkájához illeszkedjen. A másodikon rögtön ki kellett választani, hogy mik egy rendőr öltözetének az elemei. Akinek sikerült és még le is fotózkodott benne, plusz pontot kapott.

Az első állomáson kapott menetlevéllel a gyerekek mindegyik feladatot megoldva összegyűjtötték a pontokat, amit a végén értékeltek. Az egyik próbatételi helyen a KRESZ és a parkolás szabályait sajátíthatta el versenyző, míg a másikon parkolási szituációkat kellett megoldani úgy, hogy ide-oda tolatgatva, ipszilonozva kellett egy autót a megfelelő helyre állítani. Ez a feladat inkább a nagyobbaknak sikerült, de a fiatalabbak sem maradtak sikerélmény nélkül. Ők memóriajátékkal kapcsolódhatnak be a játékba, illetve betörőarcot kellett rajzolniuk.

A feladatok megoldásán túl plusz pontokat lehetett szerezni, például azzal, hogy a játszótér területén elbújt betörőt kellett megtalálni és ujjlenyomatvétellel rabosítani.

Az idén a legtöbb pontot, 26-ot, Lukács András gyűjtötte, aki így hazabringázhatott a Szarvas Város Önkormányzata által felajánlott kerékpárral. 23 pontos megoldásból mintegy 40 érkezett.

A gyermeknap természetesen nem csak ennyiből állt. A Cervinus Teátrum mögötti grundon számtalan programmal várták a szervezők a kilátogatókat. A grundon felállított sátorban különböző színpadi produkciók közül kiemelkedett az Ethnosound előadása, illetve a nap sztárvendége, a BSW, a BeerSeeWalk, ami egyébként a szabadszájú szövegeiről is ismeretes, de most megígérték, hogy tekintettel a közönség soraiban levő sok kiskorúra, igyekeznek féken tartani a nyelvüket.

Exit mobile version