Menu
in , , ,

Két bajnoki cím és egy meglepetés ezüst a strandröplabda diákolimpiáról

Az idei, Kispesten rendezett strandröplabda országos diákolimpia kapcsán Csilik Attila, a szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázium felkészítő pedagógusa előzetesen abban a hiszemben volt, hogy a tavalyi év első és második helyezéseit idén nehéz lesz túlszárnyalni. Tanítványai azonban rácáfoltak a testnevelőre: két bajnoki címet és egy meglepetés ezüstérmet hoztak haza.

Idén két kategóriában, igazolt páros és az iskolai négyes felállásban rendezték a finálét, de több más változás is volt az elmúlt évekhez képest. Külön versenyt tartottak az V. és VI. korcsoportos tanulóknak, e mellett szigorítottak a szabályokon. Egy hónappal előrébb hozták, és hétköznap bonyolították a versenyt, ennek is lett köszönhető a rekord nevezés.  Május 23-án, kedden zajlott a 11-12. osztályos tanulók versenye. Itt egy-egy lány és fiú csapat képviselte a Vajdát. A lányok – ahol a 28 csapat 10 csoportba osztva kezdte meg a csatákat – kicsit álmosan kezdtek, de végül sikerült a csoportgyőzelem és így egy kört pihenhettek. Az egyenes kieséses rendszerben 3 mérkőzést kellett nyerni a 3 csapatos döntő érdekében, amit a budapesti Dózsa György, és a Városmajori, valamint a miskolci Berzeviczy ellen sikerrel tettek meg. A fináléban előbb a veszprémi Lovassyval, majd a tiszaújvárosi Eötvös gimnázium tanulóival mérkőztek a szarvasiak. Az első meccsen szerváikkal állva hagyták ellenfelünket, a vége 21:12 lett a javukra. A Tiszaújváros ellen nehezebb dolguk volt, a térfél csere után már 15:11-es hátrányban voltak, amikor láthatóan elkezdett fáradni az ellenfél. Ettől vérszemet kapva, jó szervákkal, okos támadásokkal fordítottak, és ki sem engedték kezünkből a győzelmet. Nem maradt más hátra, csak a címvédés megünneplése!

A fiúk is játszottak ezen a napon, ott a 35 csapatot 12 felé sorsolták. Az újonc vajdások két könnyebb ellenfelet legyőzve nyerték a csoportot, így kimaradtak egy keresztjátékból. Az egyenes kieséses szakaszban 4 mérkőzést kellett hiba nélkül megvívniuk a döntőig vezető úton. Rögtön az elsőre összekerültek az egy hónapja terembajnoki címet szerző Piarista gimnázium csapatával, de motiváltság meghozta a sikert, a homokon kevésbé jártas fővárosi gárda ellen. A folytatásban a szarvasiak 10 pontos különbséggel, magabiztos játékkal léptek túl a  szentendrei Ferences, a tiszaújvárosi Eötvös és a budakeszi Prohászka gimnázium együttesein. Jöhetett a döntő a tavalyi bajnok budapesti Kossuth ellen. Kicsit beragadtak a kezdésnél, 16:8-as fővárosi vezetésnél kezdtek zárkózni, sikerült is 19:16-ra feljönniük, itt azonban a rutinosabb ellenfél keze már nem remegett meg. Szenzációs sikert elérve, a fiúk ezüstérmesek lettek, ezzel megvan a felvételibe beszámító +10 pont is!

Szerdán Konstantinovics Lili és Szabó Csenge versenyzett párosban az igazolt röplabdások között. Itt már két nyert 15 pontig tartó szettben dőltek el a mérkőzések. A 25 párosból az előkelő 7-12. helyen végeztek, számukra azonban még csak most kezdődik az idény, a környék strandröplabda tornáin biztosan rendre feltűnnek majd.

Csütörtökön jöhettek a fiatalok, akiknél a tavaly második helyen végző négyesből ketten is ebben a korcsoportban versenyezhettek, így tudásuk, rutinjuk bizakodásra adott okot. A 14 csapatot 4 csoportra osztották, itt is összejött a csoportgyőzelem. A negyeddöntőben könnyebb dolguk volt, mint a csoportban, könnyedén nyertek a nyíregyházi Eötvös gyakorló gimnázium ellen. Jöhetett a karcagi Nagykun a döntőbe jutásért, melyen Kugyela Szabina és Gyekiczki Fanni remek játékával biztosan hozták a mérkőzést. A fináléban a szárnyakat kapó gyöngyösi Berze gimnázium jutott. Fej-fej mellett haladtak a csapatok 14:14-ig, ekkor azonban néhány Zsófi-féle „mesteri” szervával elhúztak, és megszerezték a bajnoki címet! – Megérte a logisztika, a szervezés, hogy mindenki tudjon pihenni és időben ott legyen a mérkőzéseken. Az eredményességben szerepet játszottak a helyi adottságok is, hiszen kevés város rendelkezik ilyen pályákkal. Igaz, hogy most kevesebb időnk volt a felkészülésre, de azt maximálisan kihasználtuk. Nagyszerű csapat jött össze az évek során, ezek a gyerekek tényleg szeretik ezt a sportot, nem csak edzésen, de szabadidejükben is szívesen játsszák, ami óriási előny – szedte csokorba sikereik adalékait az érthetően boldog pedagógus, Csilik Attila

Csapattagok. VI. korcsoport, lányok: Konstantinovics Lili, Szabó Csenge, Veszter Dóra, Gyulai Fanni, Fabó Dorina.

VI. korcsoport, fiúk: Kiri Bence, Erdős Richárd, Nagy Béla, Molnár Gergő, Pálfi Gellért

V. korcsoport, lányok: Mester Zsófia, Lestyán Luca, Emődi Dorina, Kugyela Szabina, Gyekiczki Fanni. Felkészítő-testnevelő: Csilik Attila.

Mészáros Tünde

Exit mobile version