Menu
in ,

Felgyorsultak a TOP-os fejlesztések

Dr. Melis János

Dr. Melis János

Két közelmúltban tartott rendkívüli testületi ülés döntéseiről tájékoztatta a helyi média képviselőit dr. Melis János címzetes főjegyző. Elsőként a május 25-én hozott határozatokról számolt be, köztük az Alföldvíz Zrt. 2017-es évi rendes közgyűlésének napirendi pontjait tárgyalta. A döntéshozatalt nehezítette, hogy a vonatkozó írásos anyagok korábban nem álltak a testület rendelkezésére, ezért el kellett napolni annak megvitatását. Mint mondta, a helyzet nem sokat javult az ezt követő napon – a közgyűlés napján – sem, mivel két napirend pont részleteit nem ismerhette meg a képviselő-testület közelebbről. Ezek esetében az önkormányzat delegáltja, Hodálik Pál alpolgármester tartózkodott.

Támogatta a testület a Kajak-Kenu Vízisport és Szabadidő Club kérelmét, melyben hajótároló épület építésére 5 millió Ft-ot bocsájtanak rendelkezésre. Ennek fedezetét a 2016. évi sportfejlesztési alap jelenti, továbbá ehhez kapcsolódóan tulajdonosi hozzájáruló nyilatkozatot is tettek. Mindemellett az Emberi Erősforrások Minisztériuma 2 millió Ft támogatást nyújtott kulturális rendezvény megvalósításához, amelyet a XX. Szarvasi Szilvanapokra fordítják.

Elfogadták a Szarvasi Család-és Gyermekjóléti Központ igazgatójának kérelmét, aki két fő felvételét indítványozta. Ezt a 2018. január 1-től életbe lépő jogszabályi változás indokolja, melynek következtében az óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység bekerül a kötelezően ellátandó feladatok közé. Egy benyújtott EFOP-pályázat azonban azt is lehetővé teszi, hogy a hatályba lépést megelőzően is alkalmazzon az intézmény ilyen végzettségű szakembereket, egyúttal az igényelt két fő bérét is fedezi. Összege 1,561 millió Ft, ami a működési tartalék terhére történik.

Indulni szeretne az önkormányzat az Esély Otthon felhíváson is. Ebből 16 bérlakás felújítása valósulna meg. Az előkészítő feladatokra az önkormányzat az Aditus Tanácsadó Zrt.-vel között szerződést, bruttó 4,991 millió Ft ellenében. Dr. Melis János elismerte, a hosszú távú cél elérése sajnos logisztikai nehézségeket von magával, az eredmény azonban vélhetően kárpótolja a lakosságot mindezért. A tervezési feladatokkal a Városterv Kft.-t bízták meg, br. 194 ezer Ft-ért.

A közelmúltban kihirdetett TOP-os fejlesztések is felgyorsultak. Több esetben sor került az előkészítő munkálatokra, többek között a projektmenedzseri és szakreferensi feladatokat végző cégek kiválasztására. A Szarvasi Család és Gyermekjóléti Központ felújításával és a háziorvosi rendelők kialakításával kapcsolatos projektmenedzseri feladatokkal a KBC Nonprofit Kft.-vel kötöttek szerződést, bruttó 3,759 millió Ft, ill. 1,499 millió Ft értékben. A helyi termékek piacára vonatkozóan ezt a munkát a Békés Megyei Önkormányzattal konzorciumban végzik. Az önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésére és a Bethlen Gábor utcai idősek otthonára vonatkozóan a Bonycom Kft.-t bízták meg, 1, 574 millió Ft, valamint 381 ezer Ft értékben.

A műszaki ellenőri feladatokat illetően egyelőre nem hirdettek eredményt, mivel valamennyi benyújtott pályázat meghaladta a rendelkezésre álló összeget. Ez ügyben új felhívást tesznek közzé, egyúttal megjelölik azt a forrást is, ami rendelkezésre áll.

Az energetikai szakreferensi feladatokat elvégzésére négy cégtől kértek ajánlatot, eredmény egyelőre még nem született.

A tanyagondnoki szolgálat fejlesztésére nemrégiben új pályázati lehetőség nyílt, amelyben a település is részt kíván venni. Ennek keretében eszközbeszerzésre kerülhet sor. Bruttó 1, 333 millió Ft-ra lehet pályázni, 10 %-os önerővel.

A fövenystranddal kapcsolatosan döntés született arról, hogy 50 ezer Ft-ért homokot vásárolnak. S bár a működtetést a Szarvasi Gyermekélelmezési Kft. végzi, az anyagi fedezetet az önkormányzati költségvetésből biztosítják.

A M44-es gyorsforgalmi út régészeti feltárásait illetően informatikai eszközök beszerzésére kerül sor. Az erről szóló határozatot már a június 6-i rendkívüli testületi ülésen hozták meg, melynek értelmében a legkedvezőbb ajánlattevőt, a Dier Job Számítástechnika nyerte meg a felhívást, bruttó 1,498 millió Ft értékben. Egy Konika Minolta fénymásolót is szeretnének beszerezni, erre három cégtől kértek árajánlatot.

A műszaki ellenőri feladatok kérdésében is döntés született. Az önkormányzati ingatlanok épületenergetikai korszerűsítésénél, a Bethen Gábor utcai idősek otthonánál, az orvosi rendelők fejlesztésénél és a Tessedik Sámuel Múzeum esetében a Perfektum Mérnöki Kft. látja el ezeket a feladatokat, bruttó 627 ezer Ft, 190 ezer Ft, 590 ezer, valamint 4,692 millió Ft értékben.

Duna Transznacionális Programot illetően is határoztak a képviselők. A nyolc EU-s országból kiválasztott, meghívásos alapú programba Szarvas is belekerült, ezért pályázhat a 40 millió Ft-os keretösszegre. Ehhez 10%-os önerőt kell biztosítania. A projekten belül egyebek mellett béreket és dologi kiadásokat is el lehet számolni, ami hozzájárulhat az önkormányzati költségvetés.

A tervezett elektromos töltőállomással is előrelépést történt. A testület két „A” típusú állomás létesítését támogatta, amelynek részleteit a későbbiekben ismerhetik meg.

Végül zárt ülésen határoztak arról, hogy hozzájárulnak dr. Csanádi Lászlóné kéréséhez, aki költözés miatt két hónapig bútortárolásra használja az egyik Béke utca 7. szám alatti, földszinti lakást.

Exit mobile version