Menu
in , ,

Képeken köszön vissza a “Minden, ami Szarvas”

Dr. Takács Árpád, Gaál Roland és Dernovics Péter

Dr. Takács Árpád, Gaál Roland és Dernovics Péter

A Szlovák Általános Iskola diákjainak énekével kezdődött annak a minikiállításnak a megnyitója, amire a “Minden, ami Szarvas” rendezvényen készült fotókból válogattak a szervezők. Erre az egy alkalomra így, vesszővel.

Ez már a harmadik kiállítás abban a sorban, ami a Szarvasi Járási Hivatal aulájában nyílik Gaál Roland hivatalvezető kezdeményezésére. A paravánokra Baksi, azaz Bakula János, Valló Zoltán és Rácz Csaba legalább száz, illetve jelen sorok írójának három képe került.

Nyitóbeszédét dr. Takács Árpád, a Békés megyei Kormányhivatal vezetője a Holt költők társaságából vett gondolat köré szőtte, miszerint “a kultúra, a szépség, a romantika azok a dolgok, amiért érdemes élni”.

– Nem a mindennapok taposómalmáért, hanem azért, hogy olyan kiváló műveket lássunk, amik értéket közvetítenek, megmutatják az alkotójának a gondolkodásmódját, világlátását, és ezáltal többé válunk mi, magunk is – fogalmazta meg egyben valószínűleg életfilozófiájának részét képező tételt dr. Takács Árpád.

Kifejezte szimpátiáját a Dernovics Péter vezette “Minden, ami Szarvas” csapata irányába.

– Olyan elveket vallanak, ami nekem különösen szimpatikus. Egyáltalán az, elveik vannak a fiataloknak, és ennek a csapatnak, és nem csak az, hogy előtérbe helyezi a tehetséggondozást, előtérbe helyezi a kultúrát, és annak közvetítését, hanem egyéb olyan helyi értékrendeket tartalmazó, lokálpatriotizmussal tűzdelt értékek, amelyek, mindenképpen kellenek ennek a világnak a jóságához – fogalmazott.

Dernovics Péter, a Minden, ami Szarvas ötletgazdája elmondta, hogy az öt paravánon a képek úgy lettek összeválogatva, hogy az Esküvő Kiállításra történő castingtól magáig a rendezvényig elmesélje a “Minden, ami Szarvas” 2017-es történéseit, megmutatják azokat az elkapott pillanatokat, amiket nem veszünk észre.

A kiállítás július 31-ig látható a Szarvasi Járási Hivatal minigalériájában.

Exit mobile version