in , ,

Földesi: Magyarország lakosságának kétharmada már pokolba kívánja ezt a hatalmat

Földesi Zoltán
Földesi Zoltán

Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter június 3-i látogatásával indította legutóbbi sajtótájékoztatóját Földesi Zoltán. Az MSZP helyi szervezetének elnöke bírálta a trianoni megemlékezésen elhangzott beszédeket, amelyekben a helyi és országos politikusok „egymást túllicitálva mentek bele aktuálpolitikai kérdésekbe”. Ugyancsak nemtetszését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a település első embere Angela Merkel kancellár asszonyt „lemuttizta”, és üzengetett neki. Véleménye szerint ilyen tragikus történelmi esemény apropóján nem kellene mindenből aktuálpolitikát csinálni. Ezt jelzi az is, hogy a történtekből jegyzék készült, ill. a szlovák és a román politikusok is reagáltak.

Említést tett arról is, hogy ugyanezen a napon Orbán Viktor Cardiffban, a BL-döntőn járt, és személyesen csodálta meg Ronaldo góljait. Ennek kapcsán elmondta, hogy miközben a kormány tízmilliárdokat költ a sportágra a lakosság adóforintjaiból, a híradások arról szólnak, hogy a magyarok történelmi vereséget szenvedtek Andorrától. Tovább szítja a kedélyeket, hogy Dzsudzsák Balázs keresete pl. 79 millió Ft, „aki két egyeneset nem tudott ezen a mérkőzésen a labdába rúgni”. A legjobban kereső tizenöt magyar futballista 4-8 millió Ft között keres havonta – köztük Juhász Rolandnak évente közel 100 millió Ft-ot – emellett 160 milliárdot fordít a kormány sportcsarnoképítésre.

Párhuzamot vont a Békés megyei bérek tekintetében, amelyek tekintetében országosan az utolsó előtti helyen vagyunk. Az elvándorlás is jelentős, Nógrád megyét követően nálunk mérik a legmagasabb adatokat.

– Ez egy mélyen igazságtalan ország, ami jól mutatja azt, hogy nagyon nem jól mennek a dolgok. Magyarország lakosságának kétharmada már pokolba kívánja ezt a hatalmat – vonta le a következtetést.

Érintette Farkas Flóriánt, a Lungo Drom elnökének újraválasztását is, aki korábban ugyancsak kétes pénzügyekben volt érintett. Kövér László házelnök azonban üdvözölte az eseményt, mert szövetségesre talált benne a magyarországi cigányság kérdésében. Földesi Zoltán szerint „van az a pénz, ami miatt a szavazatok kellenek, pedig maguk a cigány vezetők is elhatárolódnak ettől a képviselő úrtól.”

Az MSZP háza tájáról elmondta, elvégeztek egy átfogó felmérést a nyugdíjasok körében, és elindítottak egy nyugdíjas parlamenti időszakot. A párt országgyűlési frakciója vitanapot kezdeményezett az ügyben, amin alig harmincan vettek részt. Nehezményezte, hogy a közel 3 millió embert érintő kérdést a kormány elbagatellizálta, abban azonban biztos, hogy ez a hozzáállás a választások közeledtével megváltozik.

Szólt a plakáttörvényről is, ami legutóbb nem kapta meg a kétharmadot, ezért a kormány újratárgyalja. Az MSZP előterjesztést nyújtott be ezzel kapcsolatban, melynek lényege, hogy kampányidőszakon kívül senki sem jelentethet meg politikai tartalmú hirdetést, továbbá az egyéni és pártlistán induló jelölteknek el kell számolniuk az erre fordított forrással és a plakátok mennyiséggel.

Az állami költségvetéssel kapcsolatban hangsúlyozta, pártja számára elfogadhatatlan, mert nem azokat a területeket preferálja, amiket kellene. Az oktatásügyre és az egészségügyre is kevesebb pénzt fordít a kormány a szükségesnél, miközben az utóbbit pl. az eladósodás fenyegeti.

Húsz tagállammal ellentétben nem vesz részt hazánk az Európai Ügyészség megalapításában sem. Véleménye szerint ez ékes bizonyítéka annak, hogy nem működik együtt az EU-val, és nem szeretni, hogy bárki beleláthasson az ország belső ügyeibe. Ennek következményeként az EU nagy országai létrehozzák majd a fejlett gazdaságok körét, a többiek pedig, köztük Magyarország is, le fog maradni.

Kitért arra is, hogy kongresszuson megválasztották Botka Lászlót miniszterelnök-jelöltnek, ill. készül az MSZP programja. Ebben világos utat szeretnének mutatni azzal kapcsolatban, hogy mi lesz az orbáni világ után. Úgy látja, a rendszerváltás óta eltelt időszak legmocskosabb kampánya van küszöbön, amit mi sem igazol jobban, minthogy Botka az elmúlt időszakban 10 sajtópert nyert meg.

– A tét a börtön vagy a hatalom megtartása a Fidesz részéről, a mi oldalunkról pedig annak a felmérésnek a megváltoztatása, mely szerint ma a fiatalok kétharmada külföldre készül – húzta alá.

Helyi vizekre térve utalt az olaszországi testvértelepülésen, Bucinében tett látogatásukra, ahol a régiók fesztiválján vettek részt. Mint mondta, nagy sikere volt mind a magyar kulturális, mind pedig a gasztronómiai küldöttségnek, csupán az jelentett problémát, hogy az olaszok nem tudtak vásárolni a kulináris kínálatból.

Beszélt a testületi ülést megelőző bejárásról is. A helyszín ezúttal a Tessedik Sámuel Múzeum volt, ahol meghatározták az előttük álló feladatokat. Az ülésen több beszámolót hallgattak meg, köztük a rendőrség, a katasztrófavédelem, a tűzoltóság és gyermekvédelmi központ is tájékoztatta a képviselőket az elmúlt évi tevékenységükről.

Kiemelte a rendőrséggel folytatott konzultációt, melyben voltak némi nézeteltérések. S bár Békés megye a legbiztonságosabb megyék között helyezkedik el, úgy érzi, nagyobb figyelmet kellene fordítani a jelzésekre. A lakosoktól pedig azt kéri, hogyha látnak valamit, akkor hívják fel a rendőrséget, mert ők csak ez esetben tudnak cselekedni.

Utalt Hodálik Pál főállású alpolgármesterré választására is, amely egyhangú szavazással, egy érvénytelen szavazat mellet történt. Meglátása szerint ezt az indokolja, hogy számos pályázat vár a településre, ezeknek pedig érdemes egy kézben kell összpontosulniuk.

Kérdésre válaszolva elmondta, a migránskérdésből a kormány belpolitikai ügyet csinált, és ezzel hergelte Magyarország lakosságát. Szerinte a kötelező kvóta mindössze „elvi kérdés”, melynek megtagadásával hazánk ismét szembement az EU-val. Ennek pedig meg lesznek a következményei.

Zárásként mindenkinek szép nyarat kívánt, és biztatta a lakosságot, hogy látogassák a Vízi Színházat és a Zenepavilon programjait.

Egy este a székely ember lelkével

Balkáni táncok a Körös fölött