Menu
in , , ,

Lúdas Matyi a Zentai Színháztól

Szerdán délután a MTT Nyári Fesztiváljának 4. előadására a Zentai Magyar Kamaraszínház jött el ismét Szarvasra, hogy bemutassák Fazekas Mihály Lúdas Matyi történetét, amelyből Góli Kornélia írt a szövegkönyvet és László Sándor rendezte. A mese alcíme: „Egy eredeti magyar rege négy levonásban.”

A mese röviden: Lúdas Matyi, a lusta fiú, elviszi vásárba édesanyja ludait, amit Döbrögi elvesz tőle, ráadásul 25 botütést is ad neki. Matyi megígéri, háromszor adja vissza, amit meg is tesz.

A Zentai Színház ötletessége határtalan, ami a színpadképet illeti. A látvány megvalósításában közreműködött: Rutonić Róbert. Igazi színházat láttunk, nagyon lelkes színészekkel. A színművészek egyformán szenvedélyesen játszották szerepüket. Döbrögin és Matyin kívül a színészek több karaktert formáltak meg. Ami még nagyon tetszett az előadásban az az, hogy az idegen szavakat megmagyarázták a mese közben a gyerekeknek, amit nagyon ötletesen oldottak meg. A gyermekek saját fantáziájukat is használták, mert ahogy a műsorfüzet írja, „semmi sem az, aminek látszik, illetve minden az lehet, aminek látni szeretnénk! Mese tanulsággal, nem csak gyerekeknek!”

A Zentai Színház mindig meg tud lepni, de ami még fontosabb, minden eddigi előadásukon érezhető a szeretet, az elkötelezettség, és ez így volt szerda délután is. Ahogy az előadás után hallottam tőlük, a fényekkel nem tudtak „játszani”, hiszen még világos volt, de úgy gondolom, a kicsi és felnőtt nézők, akik teljesen megtöltötték a nézőteret, ezt nem hiányolták, mert a játék, amit a színpadon láttak, önmagáért beszélt. Elmondták azt is, mindig örömmel jönnek Szarvasra. Az előadás végi tapsból pedig az derült ki, a szarvasi nézők is örömmel nézik előadásaikat.

A színészek, akik a mesét előadták: Dévai Zoltán, Lőrinc Tímea, Nešic Máté, Papp Arnold, Rutonić Róbert és Virág György.

Fotó: Jókai Színház

Exit mobile version