in , ,

Ismét újabb lehetőségek a Székely Mihály Szakképzésért Alapítvány támogatásával

Egy alapítvány akkor mondhatja sikeresnek magát, ha kitűzött céljait teljesíteni tudja, nemcsak várja a támogatásokat, hanem tesz is érte. A Székely Mihály Szakképzésért Alapítvány tagjaival, a szakképző iskolával és támogatóival együtt mindent megtesz azért, hogy a szakképzésben tanuló fiataloknak minél több lehetőséget biztosítson.

Már harmadik éve pályázik sikeresen a Tempus Közalapítvány Erasmus+ programjára, mely szerint négy hetes külföldi szakmai gyakorlaton vehetnek részt a „Székelyes” diákok. Így nemcsak az iskola, hanem az alapítvány jóvoltából is gyarapíthatják szakmai tudásukat, angol nyelvi kompetenciáikat a fiatalok, akik nagy valószínűséggel az iskola elvégzése után sikeresebben találnak majd munkát a munkaerőpiacon.

A nyertes Erasmus+ pályázattal ismét egy újabb lehetőség tárulkozik a diákok elé, hiszen 2018 tavaszán Spanyolországba – Galíciába Vigo városába utazhat 6 fő vendéglátásban és 2 fő fodrászatban tanuló diák. 14 864 euro támogatásban részesítette a Közalapítvány pályázatunkat, mely teljes mértékben fedezi a diákok négyhetes ellátását, kulturális programjaikat, gyakorlatokat.

A szakmai gyakorlatokon a fiatalok vállalkozásoknál élőmunkát fognak végezni, vendégekkel kommunikálni, megismerhetik a mediterrán kultúra jellegzetességeit, új kapcsolatokat alakíthatnak ki és nem utolsó sorban fejleszthetik az önálló munkavégzéssel járó alkalmazkodó képességüket.

Ismételten örülünk a sikeres pályázati program adta lehetőségeknek.

Kohut Andrásné
a kuratórium elnöke

Megéri tagnak lenni

Vers a víz fölött, gyermekeknek