Menu
in , , ,

A nyár röplabda tábor nélkül olyan, mint az étel só nélkül…

A nyár nem telhet el úgy, hogy a benkás röplabdások ne találkozzanak tábori keretek között, hogy a tömegsport foglalkozásokon egész évben megszerzett tudásukat gyarapítsák, gyakorolják. 18 tanuló gondolta úgy, hogy a pihenését szívesen felcseréli egy kis mozgásra.

Az egy héten át tartó intenzív délelőtti edzések a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium tornatermében zajlottak, melynek mérete lehetőséget adott arra, hogy ennyi játékos egyszerre gyakorolhasson, és sokan most tapasztalhatták meg először egy igazi röplabda pálya méretét is. Az iskola épületében sokszor emlegettük a vajdások sikerét, bízva abban, hogy sok táborozóm kerül majd be a diákolimpiát nyerő csapatba Csilik Attila edző kezei alá az elkövetkezendő években is. Köszönjük az intézmény igazgatóasszonyának, hogy rendelkezésünkre bocsájtotta a tornatermet.

A technikai és taktikai elemek gyakorlását mérkőzések követték, melyek kellő odafigyeléssel, koncentrációval igen szorossá váltak, mutatva azt, hogy a tábor elérte a célját. A tanulók mind technikai tudásban, mind „csapatjátékban” fejlődtek. A legnehezebb, a legtöbb munkát a csapatjátékos magatartás kialakítása adja számomra, hiszen egy – egy mérkőzés alkalmával félre kell tenni a csapatért a fáradságot, tudni kell kezelni a hibákat, a pontszerzést,  lelkesíteni kell a csapattársakat siker és kudarc esetén egyaránt. Itt megszűnik az ÉN, csak egy CSAPAT van. Az 5. és 6. évfolyamos gyerekek kivették részüket a csapatjátékból, hősiesen küzdöttek minden pontért, sokszor felülmúlva a magasabb évfolyamosokat is. Nem lehetett nagyon észrevenni a különbséget a korosztályok között. Farkas Gergely Arnold Zoltán kollégámnak köszönöm, hogy a kezdő 5. évfolyamosok közül ennyi lelkes diákot kinevelt a haladó csoportomba.

A délutáni időszak jó lehetőség volt a csapatépítésre. Igazi élmény volt a fürdőzés, a sárkányhajózás, főleg amikor Zalán Csaba bácsi, a kormányosunk ügyelt arra, hogy senki ne szálljon ki szárazon a hajóból. Köszönjük a lehetőséget az egyesületnek és kollégáimnak.

Az utolsó nap délelőttje újra a mérkőzéseké volt, ahol most már oklevél díjazásért folyt a küzdelem. A salakpályán mérték össze tudásukat a csapatok, melyeket egész héten a Vajda Gimnázium és más vidéki középiskola közösségi szolgálatosai, volt benkás diákjaink segítették. Nagy öröm volt újra együtt látni a tavaly elballagott fiú csapatomat, sok élményt elevenítettünk fel.

A délelőttöt színesítette, még izgalmasabbá tette, hogy a Szarvasi Tűzoltóság dolgozói motorcsónakjukkal újabb vízi programot biztosítottak a táborban résztvevőknek. Köszönjük a tűzoltóparancsnok úrnak, hogy lehetővé tett egy nem mindennapi élményt a gyerekek számára.

Nagyon jó együtt lenni olyan gyerekekkel, akik lelkesek és elkötelezettek a röplabda sport iránt. Sok új tapasztalattal gazdagodtam én is, sok jellem kirajzolódik a játék során.

A táborban is helytállt Hemingway szavainak igazsága:

” A sport megtanít becsületesen győzni, vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít. ”

Molnár Eteléné táborvezető

Exit mobile version