Menu
in , ,

Valami szép kell…

Hétfőn este a Vízi Színház színpadán a Cervinus Teátrum kétnyelvű irodalmi összeállítást mutatott be a közönségnek. Köszöntőt mondott Igor Furník, a Szlovák Köztársaság Főkonzulja és Babák Mihály, Szarvas Város polgármestere.

Az estről Dósa Zsuzsa azt mondta korábban, hogy a szeretetről szól. Ezt az érzést nem mindig mondjuk és mutatjuk ki akkor és annak, akinek szeretnénk, mert sietünk, mert rohanó világunkban nem illik érzelmesnek lenni, mert szemérmesek vagyunk. Majd holnap, most fáradt vagyok… Lehetne sorolni a kifogásokat, pedig a szeretet jobbá, szebbé teszi a világot.

Ezen az előadáson három színművész, Monika Stankovičová, a fiatal pozsonyi színésznő, Dósa Zsuzsa és Polák Ferenc, a Cervinus Teátrum művészei szlovák és magyar nyelven az irodalom és a zene világából válogattak műveket a szeretetről, a szerelemről. Jelen sorok írója sajnos nem beszéli a szlovák nyelvet. Magyarul mindössze három szöveget hallhattunk: Shakespeare 75. szonettjét, részletet József Attila Ódájából és egy Juhász Gyula verset.

Bár Shakespeare Rómeo és Julia című drámájából az erkély jelenet is szlovákul hangzott el, mégis megértettem. A záró szám a Holle anyó Mostoha dala volt Polák Ferenc előadásában, természetesen szlovákul. Az est folyamán szlovák kortárs költők, írók, zeneszerzők műveit tolmácsolták a színművészek. Igaz, nem értettem a dalok és a prózák szövegét, de a három művész játéka, testbeszéde sokat átadott a tartalmukból. Szép este volt!

József Atilla Óda (részlet)

6.

(Mellékdal)

(Visz a vonat, megyek utánad,
talán ma még meg is talállak,
talán kihűl e lángoló arc,
talán csendesen meg is szólalsz:

Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.)

Galmbos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Exit mobile version