Menu
in , , ,

Lassan indul a bajnokság, kezdődnek az edzőmérkőzések

Augusztus 12-én kezdődik a labdarúgók megyei másodosztályának bajnoksága. Az idén a csoportba a Békésszentandrási HMSE mellé feljutott a Csabacsűdi GyLSE is. Az elmúlt hétvégén edzőmérkőzésen találkozott a két csapat.

A Virág Imre 2, Szabó Máté, Lós István, és Gulyás Ádám 1-1 góljával kialakult 5-0-ás végeredmény gólok szempontjából egyoldalú szentandrási fölényt mutatott, de a valóságban nem érdemeltek volna ilyen simának tűnő vereséget a felkészülési időszakuk második hetén éppen túl levő hazaiak.

– Még a feléhez sem értünk a tervezett felkészülésünket figyelembe véve, de jó úton haladunk megfelelő edzéslátogatottsággal. Nem tudom még felmérni, hogy újoncként mire számíthatunk. A szentandrásiak a bajnoki címért küzdöttek tavaly, jobb játékerőt is képviselnek, de úgy gondolom, hogy a hátralevő négy hét alatt kellőképpen össze tudjuk kapni magunkat – mondta a mérkőzés Sonkoly Lajos játékos-edző.

A vezetőség nem fogalmazott meg konkrét igényt a helyezéssel kapcsolatban, de cél nélkül nincs értelme elindulni, árulta el a csabacsűdiek edzője. Ő a középmezőnyt célozná meg, ott meg bármi lehet. Ha sikerül a felsőházat elcsípniük, akkor nem kell játszani a kiesésért, ami megkönnyítené a véghajrát.

– Nem győzöm hangsúlyozni, hogy újonc csapat vagyunk, így még azért nehéz lesz nekünk ez a bajnokság, de próbálunk majd az alapszakaszban mindent megtenni, hogy ne legyen problémás a végkimenetel.

A csabacsűdi játékosmozgásokkal kapcsolatban nem túl sok minden történt. Vaskor Csaba Kardosra igazolt, viszont sok megye I.-ben játszott mérkőzéssel jött Gilik Attila, aki “egy rutinos játékos, és mint olyan nagyon hiányzott a csapatból”, fogalmazott Luigi.

Első felkészülési mérkőzésük után a szentandrásiak edzőjét, Varga Lászlót kérdeztük, milyen változások vannak a Hunyadi háza táján, aki elárulta, hogy helyi fiatalokkal próbálkozik.

– A mostani csapatban öt helyi fiatal játszott, akik eddig az ifjúságiak között játszottak, vagy nem futballoztak. Nem keltettek rossz benyomást, úgy érzem. Remélem, hogy a továbbiakban a középmezőnyben meg fogják állni a helyüket – mondta majd felsorolta név szerint is az újoncokat: Dernovics Tamás, Pásztor Dávid, Tasi Norbert, Babák Zoltán és Szabó Máté. Rájuk próbál építkezni Varga László edző.

Még hiányoznak páran az edzésekről, de el senki sem ment, jól érzik Szentandráson magukat. A fiatalok mellés a Szentandráson szárnyait bontogató Filyó Tamás jött vissza baloldali védőnek. Őt most a sógora, Sajben Gábor csalta vissza.

A két csapat találkozási pontja, Kasnyik Dávid, akit pont a mérkőzés előtt műtöttek meg szalagszakadásával. Mankóra támaszkodva nézte végig az összecsapást. Ő sajnos aligha lép pályára az idei szezonban.

Exit mobile version