Menu
in ,

Először: Nyitott Ótemplom éjszakája

A Nyitott Ótemplom éjszakája címet kapta az a Lázár Zsolt esperes reményei szerint hagyományteremtő tegnapi rendezvény, amikor sötétedés után várták az érdeklődőket Szarvas legrégebbi templomában.

– Első alkalommal rendeztük meg, ami szorosan kapcsolódik az ACON Camp angol nyelvű tábor utolsó napjaihoz, amit most zártunk le. Nagyon szerettük volna, hogy legyen egy olyan alkalom, amikor nem csak a mi csapatunk van együtt, hanem bárki betérhet az utcáról.

Az esemény nyolc órakor kezdődött Himer Tünde torony szaxofon toronykoncertjével, majd utána az ACON táborban Szarvason vendégeskedő angolok tartottak egy rögtönzött koncertet. Műsorukba ismert, nem csak egyházi énekekből, hanem a 1990-2000-es évek ismert slágereiből válogattak.

A késő esti program során a sötét Ótemplomban kellett analóg vagy digitális gyertyafényénél megkeresni nyolc papírlapot. Mindenki gyerekként vagy gyerekével szaladgálva kereste ezeket, amik mindegyike érdekes feladatokat rejtett. Közben időről időre teljesen szokatlan időpontokban megszólalt a harang, ami azt jelentette, hogy egy-egy toronytúra Kepenyes György kalauzolásával a csúcsra ért.

A feladatok megfejtése közben érdekes tények derültek ki a templomról, például az, hogy a mostani múzeum és a templom épülete együtt kevesebbe került mint a Herroteikk József-féle orgona, amelyet 1804-ben kezdtek el építeni, és teljesen 1814-ben készült el.

Az Ótemplom tornya bizonyítja, hogy Szarvason a szlovák és a magyar firnyákosság nem először találkozik. A torony téglából készült 1775-ben, azaz 13 évvel korábban, mint a templom.

– Jogi értelemben véve az egy tűzfigyelő toronynak épült, ugyanis akkoriban a protestáns egyházaknak, ahogy a Deák téri templomnál is látható, nem lehetett tornyuk – árulta el a megfejtést Lázár Zsolt esperes.

Aztán valahogy a kettő összeért.

Exit mobile version