Menu
in , ,

Könnyebbség a szülőknek, élmény a gyerekeknek

Néhány órára fellélegezhettek a szülők és a nagyszülők július 17-21-e között. Egy újszerű kezdeményezésnek köszönhetően ugyanis tábor helyett délelőtti barkácsnapközibe várták az ügyes kezű gyerekeket. A szervezők kitágították a Pepi-kert határait, és a vendégház helyett a bejárat közelében elhelyezkedő beltéri foglalkoztató adta lehetőségeket használták ki. A résztvevők ezekben a napokban egy percig sem unatkoztok. Tucatnyi ötletes kézműves alkotást varázsoltak a polcokra, feltöltődésképp pedig felfedezhették a szabadtéri játékokat is.

– A rutinosabbak délelőttönként 3-4 új dolgot is készíthetnek, de persze vannak időigényesebb munkálatok. Ilyen a gyöngyfűzés, a fonállal való foglalatosság, amiket imádnak a gyerekek. Úgy állítottuk össze a programot, hogy mindenki találjon kedvére való tevékenységet, ezzel együtt pedig sikerélményekkel gazdagodjon – foglalja össze az aktív délelőttök napirendjét Kugyeláné Décsei Mónika.

A napközi egyik ötletgazdája elmondta, a létszám a várakozásaiknak megfelelően alakult. Az összetétel azt mutatja, hogy sok esetben a szülőket tehermentesítették, de az több ízben az is előfordult, hogy a nagyszülőknél nyaraló unokák fedezték fel a néhány órás elfoglaltságot.

Ezzel együtt az is látják, hogy a családoknak nagy segítséget jelent a nyári időszakot átölelő táboroztatás, hiszen sokaknak okoz nehézséget a gyermekek felügyelete. A tematikus programok azonban ennél jóval többet kínálnak a csemetéknek: a hasznos időtöltés mellett élménydús napokat, a helyszínből adódóan pedig a természet közelebbi megismerését.

– Csináltam kékfestős békát, koponyát, fűztem gyöngyből sünit, készítettem gyűrűt és még sok mindent. Mindent beleraktam egy dobozba, ha pedig vége a hétnek hazaviszem, és ezzel díszítjük a házat – sorolja felhalmozott kincseit a nyolc éves Boti, aki épp egy papírpáva színes farktollainak ragasztásával bíbelődött.

Mellette Lili egy WC-papírguriga alapokon nyugvó béka lábait illesztette a helyére. A kislány már sok tábort felfedezett, és véleménye szerint mindig tanul valami újat. Úgy érzi, már egyre komolyabb dolgokat tud egyedül elkészíteni, de persze mindig van hová fejlődnie.

– Ezek az alkotások maradandóak, kitehetem őket otthon a polcra, és elmondhatom, hogy én csináltam – újságolja büszkén.

Az Arborétum vezetőségének tervei között szerepel, hogy ősszel is kinyitja a foglalkoztató kapuit. Tematikus hetek szervezésével szeretné megismertetni a helyiekkel a családias zugot, ami egyébként szülinapi zsúrok, kisebb rendezvények számára is ideális helyszínként szolgálhat.

A napközi tábor egyben jó alkalmat teremtett rövid videók elkészítésére is. A Szarvasi Város-és Környezetvédő Egyesület ugyanis az „Én természetgyáram” címmel pályázatot hirdetett, amellyel a Pepi-kert természeti értékeire és az itt szerzett élményekre szeretné ráirányítani a figyelmet. A civil szervezet max. 5 perces telefonnal vagy kamerával készült videókat vár, több korosztályban. A nevezési határidő szeptember 30-a, a legkreatívabb munkák pedig értékes díjazásban részesülnek.

Exit mobile version