Menu
in ,

Égett a napmelegtől a Kacsa-tó partja az ötödik halas napokon

Minden csapat kiérdemelt volna egy-egy-különdíjat, amelyik augusztus 5-én a lakás hűvös falai vagy a vízpart helyett a szabadtéri főzést választotta. A bográcsok környékén ugyanis óvatos becslések szerint is minimum 40 fok uralkodott, és csak az jelenthetett némi vigaszt, ha valaki rendszeres időközönként csobbant egyet a közeli szabadstrandon. A rendkívüli hőség miatt a nevezetteknél valamivel kevesebben, összesen 11 csapat ragadott a fakanalat a Kacsa-tó partján, az V. Szarvasi Horgász és Halas Gasztronómiai Napokon.

A körösi halászlé mellett többen egyéb halkülönlegességek kategóriájában is mertek merészet álmodni. Szucsán György pl. a tavalyi évben elkészített, afrikai harcsával töltött káposzta után Erdélybe kalandozott. Ezúttal a székely káposzta alapreceptből indult ki, sertéshús helyett azonban a végén afrikai harcsával bolondította meg.

– Hal alaplével főztem meg a káposztát, a végén pedig gerslivel dúsítottam. A tavalyi étel osztatlan sikert aratott, most a melegre való tekintettem döntöttem a kicsit savanykásabb ízek mellett. 1962 óta folyamatosan főzök. Még 11-12 éves koromban kezdtem el a Körös-parton segítőként, azóta pedig végigfőztem a listát, ezért mindig újabbakat próbálok ki. A baj csak az, hogy a hal a legdrágább húsáru. Egy filézett harcsa ára megközelíti a 3000 Ft-ot, ami vetekszik a bélszínnel. Aki horgászik, az esetleg megengedheti magának, de vidéken a többség sajnos nem – summázza véleményét az előző év különdíjasa.

Néhány sátorral arrébb a tavalyi győztesek szálltak ringbe, akik körösi halászlé kategóriában első, afrikai harcsában pedig a dobogó második fokán végeztek. A Körösvidéki Horgászegyesületek Szövetsége ezúttal sem adta alább. Valamennyi kategóriában nevezett, a korábbi ízvilágot még inkább megbolondítva.

– Az afrikai harcsa kategóriában egy gombás harcsapörköltet készítettem, köretként pedig kapros-juhtúrós nokedlit tálaltam. Az egyéb halétel kategóriában egy kicsit beújítottam, hátha elnyeri a zsűri tetszését. Füstölt busafilé készült, avokádós vadrizssalátával és avokádókrémmel – ecseteli a szinte üres bográcsok mellett Csorja Andor „főszakács” a halas menüsort.

Hozzátette, egyetért azzal a nézettel, hogy a többség számára nem elérhető a hal, ennek pedig főként anyagi okai vannak. Ezzel együtt azt is elismerte, hogy haltenyésztőként ő maga sem fogyaszt annyit belőle, mint amit a körülményei lehetővé tennének. Pedig azt is látni kellene, hogy a halból készült ételek nemcsak egészségesek, hanem számtalan elkészíthetőségi módot tesznek lehetővé, Éppen ezért reméli, hogy a tendencia változni fog.

A Magyar Halkolbász Lovagrend az egyik standnál egy kulináris ételkülönlegességet, a halkolbászt népszerűsítette. Sipos László, a lovagrend elnöke elmondta, a lényege ugyanaz, mint a hagyományos kolbásznak, csak sertés helyett a belet a hal a különböző részeivel töltik meg. Emellett az elmúlt években kikísérletezték a tatár beefsteakhez hasonló haltatárt is, ami népszerűségben felülírta elődjét.

– Semmiképpen nem szabad ehhez negatívan hozzáállni. Az újszerűség, az újra törekvés az mindig pozitívum. Ha ezeket az ételeket jól készítik el, hordoznak olyan jegyeket magukban, amelyek nagyon sok jó ízlésű embert meg tudnak fogni. Éppen ezért biztatok mindenkit, akinek van affinitása és kulináris igénye, legyenek gurmék, és ne gurmanok. Mert tudjuk, az utóbbiak nagy étvággyal zabálnak, az előbbiek pedig keresik a jót, a hangulatot és a harmóniát a konyhaművészetben – ösztönözte Forschner Rudolf zsűrielnök is a kísérletező kedvűeket.

Ezzel párhuzamosan, a halas napok kísérőrendezvényeként Szarvas Város Barátainak Köre az Önkormányzati Üdülőbe várta az érdeklődőket. Az idei év mottója a „Civilek az egészségért!” volt, amelynek értelmében több helyi szervezet is csatlakozott a megmozduláshoz. A nap során hagyományosan véradásra került sor, amelyet a tikkasztó meleg miatt egészségügyi okokból meg kellett szakítani. Így végül 17-en nyújtották karjukat segítségre. A délutáni órákban mozgásos bemutatók és ételkóstolók váltották egymást, a Mályvavirág Alapítvány képviseletében pedig Bartus Beatrix tartott előadást.

Az ünnepélyes eredményhirdetésen végül kiderült, hogy a Körösvidéki Horgászegyesületek Szövetsége szinte minden kategóriában tarolt. Igaz, körösi halászléjükkel a második helyre szorultak, afrikai harcsa és egyéb kategóriában learathatták a babérokat, így a vándordíjat is ők vihették haza.

Exit mobile version