Menu
in , ,

Rétes Pál: Az első hatban szeretnénk végezni

Rétes Pál

Rétes Pál

Szombaton délután a Gyula elleni bajnoki mérkőzéssel kezdetét veszi a 2017/18-as megyei I. osztályú pontvadászat ennek apropóján Rétes Pállal csapatunk edzőjével beszélgettünk a felkészülésről, a nyári változásokról illetve az elvárásokról.

Legény Tamás: Miként értékeli a csapat felkészülését? Mit sikerült megvalósítani?

Rétes Pál: A felkészülési időszakra tervezett munkát sikerült elvégezni. Picit azért szomorú vagyok, mert néhány játékosnak közbe jöttek nem várt hiányzásai, sokkal jobban örültem volna, ha teljes kerettel tudtunk dolgozni. Nem volt rossz az edzés látogatottság, de egy edző sosem lehet elégedett. Mindenféleképpen előre lépés jelentettek az új igazolások megjelenése. Ez érződött a felkészülés folyamán elejétől a hétközi edzésmunkában illetve az edzőmérkőzéseken mutatott játékban.

LT: Milyen következtetéseket lehet leszűrni az edzőmérkőzésekből?

RP: Az edzőmérkőzések tapasztalatait leszűrve, úgy gondolom, hogy jó úton járunk. Természetesen még nagyon sok hibával játszottunk ezeken a mérkőzéseken ezeket próbáljuk folyamatosan korrigálni, annak ellenére, hogy gyakorlatilag már nincs idő ezeknek a vadhajtásoknak a lenyesegetésére.

LT: Négy fiatal játékos érkezett azonban távozott tizenkilencgól hogyan értékeli az átigazolásokat?

RP: Az érkezők pozitív változást jelentettek a csapat életében, ha a távozó tizenkilenc gólra gondolsz Nagy Dávid személyében, természetesen érzékeny veszteségnek tekintjük sokkal jobban örültünk volna, ha itt marad és az újonnan érkező négy játékossal kiegészülve még erősebb lehetett volna a támadójátékunk, de nagy valószínűséggel, ha nem is egy ember fogja ezeket a gólokat megrúgni, bár úgy gondolom nehéz pótolni, de igyekszünk. Furár Róbert visszatérésével mindenféleképpen gólerősebekké vállunk, mint nélküle illetve úgy néz ki, hogy a támadó középpályás posztján bevetésre kerülő Kriska Norbert is gólerős játékra képes. Farkas Norbert akárhányszor csak lehetőséget kapott mindig meghálálta jó játékkal illetve góllal és gólokkal. Továbbá Polonszki Patrik belső védőposzton vethető be, de úgy gondolom, hogy több poszton is képes jó játékra, de a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt eddig ezen a poszton nyújtotta.

LT: Úgy tűnt az edzőmérkőzéseken illetve a legutóbbi kupamérkőzésen, hogy a védelmet is sikerült valamilyen módon stabilizálni.

RP: Már az előző szezonban is végre hajtottunk egy változást ugyan kényszerű okok miatt, Kukovecz Dániel sérülései miatt a védelembe került Bakró Géza, én úgy érzem, hogy az ő hátsó alakzatba történő szerepvállalása mindenféleképpen egy stabilitást jelent. Polonszki Patrik és Bakró Géza belsővédő páros úgy gondolom, hogy a védelmet stabillá teszi. Ami most inkább kérdőjeles a szélső védőre keressük az igazi megoldásokat, Szikora Milán kikerült a belsővédő pozícióból szélsővédőbe bal és jobb oldalon is játszott, látva teljesítményét megoldja a feladatát. Sajnálatos a Kiri Bence elvesztése az ilyen szempontból mert ha ő toppon van akkor ő is olyan játékos, hogy több poszton is bevethető, így ő a másik szélsővédő posztot tökéletesen betudta volna tölteni. Az azonban megnyugtató, hogy akár a Pecznik Péter, akár a Viszkok Dániel játszott a Szikora Milánnal párhuzamosan a másik oldalon szélsővédő pozícióban mind a kettő úgy néz ki hogy az előző évhez képest is előre lépett, Viszkok Daninak kimondott jó mérkőzései voltak, Pecznik Peti is úgy gondolom, hogy ezen a poszton is megbizható teljesítményre képes.

LT: Az utánpótlás helyzetét milyennek látja? Ha jól tudom idén került fel a felnőtt csapathoz ifjúsági játékos.

RP: Sajnos az a három játékos, aki tavaly velünk dolgozott, azok most úgy valahogy eltűntek. Így egy picit elkeseredett vagyok, sajnálom is az utánpótlásban dolgozó edzőkollegákat, mert folyamatosan létszámgondokkal küzdenek. De sajnos ez nem csak nálunk jellemző, hanem máshol is komoly problémát jelent.

LT: Elmondható akkor, hogy teljes kerettel kezdjük a szezont?

RP: Sajnos lesz egy hiányzónk Kukovecz Dani személyében, aki megint megsérült az egyik edzésen és annak ellenére, hogy azt javasolták neki, hogy kis pihenő után elkezdheti a munkát és el is kezdte a munkát, de nem sikerült neki a visszatérés úgy néz ki, hogy több időt kell hogy kihagyjon, tehát ő nélküle kezdjük a szezont. Somogyi Janó az utóbbi időben az achilles problémái miatt kevés edzésen tudott részt venni, de most ez nem zavarta annyira a felkészülésben, így aztán végig lelkiismeretesen járt. Moldván Krisztián se bajlódik sérüléssel, amikor ő hiányzik munkahelyi elfoglaltságai miatt nincsen jelen.

LT: Milyen elvárásokkal vág neki a csapat a szezonnak?

RP: Amikor meghallottam, hogy a bajnokság 12 csapatos lesz illetve annak lebonyolítása egy oda-vissza kör után egy rájátszással is fog befejeződni azt mondtam és látva a kialakult mezőnyt ezt a 12 csapatot akkor azt mondtam, hogy nagyon nehéz lesz bekerülni a felső házba. Természetesen a saját elvárásom az, hogy az első hatban szeretnénk végezni, amire pályázik 8-9 csapat és azon kívül azt a három-négy csapatot sem szabad leírni, hiszen ezek a csapatok is nagyon meg tudja nehezíteni a többi csapat életét. Ugyanolyan energiabedobással végezhetünk az első hatban illetve dobogó közeli helyen, mint akárhogyan a tizedik pozícióban is. Régen látott jó színvonalú bajnokság alakulhat ki, nagyon pici kis apróságok fognak dönteni minden egyes bajnoki pont sorosáról.

LT: A Magyar Kupa sorozatban cél az országos főtáblára kerülés?

RP: Mivel sikerrel vívtuk meg az első fordulót és a lebonyolítás úgy hozza, hogy még két mérkőzést kell nyerni és akár főtáblára is kerülhetünk, így nem kezeljük másodlagosként a kupát, tehát nem soroljuk a bajnoki mérkőzések mögé ugyanazzal az figyelemmel, erőbedobással készülünk a kupamérkőzésekre is, így a jövő hét szerdai Körösladány elleni mérkőzésre is.

Legény Tamás

Exit mobile version