Menu
in ,

Beruházási fórum, félidőben

Beruházási fórumra hívta Babák Mihály polgármester a sajtó képviselőit. A fórumon a polgármester mellett Hodálik Pál alpolgármester képviselte a Fideszt, Gombár Györgyné a Nagycsaládosok Szarvasi Egyesületét, Földesi Zoltán az MSZP-t, Pálinkás Tamás pedig a Jobbikot. Vagyis azon pártok képviselői foglaltak helyet a Lengyel-palota tanácskozójának pulpitusán, melyek képviselettel rendelkeznek az önkormányzatban. Az augusztus 30-iki fórumra az után került sor, hogy a Jobbik sajtótájékoztatón úgy ítélte meg, a testület semmibe vette a lakosság véleményét, midőn a Kacsa-tó környékének fejlesztését újra napirendre tűzte.

A fórumon Babák Mihály kifejtette, politikai konszenzust szeretne teremteni a 2014-es választások után elkészített gazdaságfejlesztési program mentén, ami annak idején nagy nyilvánosságot kapott, sok javaslatot követően nyerte el végső formáját. Most, az önkormányzati ciklus felénél ismét a testület elé kerül majd, hogy aktualizálják a benne szereplő célokat, elképzeléseket.

Hodálik Pál és Babák Mihály ezután részletesen adott számot a 2014 óta tartó önkormányzati ciklus augusztus 30-ig megvalósult beruházásairól, a 2016 januárjától beadott TOP pályázatokról, nemzetközi és egyéb forrásokat megcélzó pályázatairól. A befejezett, és a költségvetésben 2014 óta elszámolt pályázatok összesített értéke 8 milliárd 298 millió 247 ezer 176 forint, mely összegből 7 milliárd 319 millió 677 ezer 135 forint a különféle pályázatokon elnyert támogatás, vagyis a 8 milliárd forintnyi vagyonnövekedés az önkormányzatnak mindössze 978 millió 570 ezer 41 forintjába került. A 2016 januárja óta beadott pályázatok közül 13 nyertes van már, ezek támogatási összege mintegy másfél milliárd forint, de a TOP pályázatok keretéből a Szarvasi Járásnak 4 milliárd forintnyi lehatárolt összege van, amit jó pályázatokkal el lehet nyerni. Az összes beadott pályázat forrásigénye meghaladja a 8 milliárd forintot, ennek következtében, a pillanatnyi állás szerint még 4 milliárd pályázati támogatásra lenne szükség valamennyi elképzelés megvalósítására. A helyzet azonban hónapról-hónapra változik, pályázatokról döntenek, elutasítják, vagy támogatják azokat, az önkormányzatnak pedig arról kell dönteni, hogy a támogatott pályázatok mielőbb elindulhassanak a megvalósulás útján, az elutasítottakra pedig honnan lehetne forrást keríteni. A polgármester és az alpolgármester azt is leszögezte, hogy az uniós felzárkóztatási programok 2020-ban véget érnek, addig kell a lehető legtöbb forrást megszerezni, Szarvas városa igyekszik minden lehetőségre pályázni, minden forrást megszerezni.

A pártok képviselői közül Földesi Zoltán az addig hallottakat azzal egészítette ki, hogy az M44-es megépülésétől is várható, hogy a térség fejlődése az eddiginél jobban fellendül.

Babák Mihály úgy összegzett, hogy van már 8 milliárd megvalósult beruházásunk, további 8 milliárd értékűre készülünk, millió feladat van, nem maradhatunk le és nem is akarunk lemaradni. Aki mindebből politikai hasznot akar húzni, önmagát gáncsolja el – mondta a polgármester úgyis, mint fideszes politikus.

Pálinkás Tamás kérdést tett fel, mégpedig azt, hogy a Kacsa-tó környékére tervezett beruházásnál mennyire veszik figyelembe a lakosság véleményét, mert egy korábbi lakossági fórumon a felszólalók elutasították az oda tervezett rendezvénytér megvalósítását. Amint az várható volt, ennél a pontnál hosszabban elidőztek a felek. Szóba került, hogy ki mit tekint lakossági véleménynek, hogyan lehet azokat figyelembe venni, miként kell az egyéni érdekeket a közösség érdekeivel összehangolni. A konkrét esetben, a Kacsa-tó területének fejlesztési pályázatának kérdésében kiderült, ami a korábbi lakossági fórumon is elhangzott: abban szerepelni kell egy turisztikai attrakció-elemnek is, ha nem terveznének rendezvénycsarnokot, akkor nem lehetne pályázni.

A fórum végén Babák Mihály elmondta, a nagy munkák, nagy beruházások nincsenek érdeksérelem nélkül, de megegyezésre kell törekedni, s nem csak a testületnek kell tolerálni a lakossági véleményeket, hanem a lakosságnak is tolerálni kell a város érdekeit. Mindenki segítségét kérte, hogy a testület elé minél kiérleltebb anyag kerülhessen.

Exit mobile version