in , , ,

Délutáni kollégiumi kirándulás az Arborétumba

Az őszi Szarvasi Arborétum minden látogatónak felejthetetlen élményt nyújt.

A Pepi-kertbe évek óta szeptemberben szervezzük meg az „ifjú” 9-es tanulóknak – és természetesen a felsőbb évfolyamosoknak is – az arborétumi látogatást. Ezt a délutáni mozgásos, szórakoztató programot a kollégium nevelői nagy odafigyeléssel és szervezéssel kínálják szabadidős program keretében a tanulóknak.

Szeptember 13-án a nagy érdeklődésre való tekintettel, 41 diákkal du. 15 órakor indultunk és közel fél óra múlva meg is érkeztünk a kert szép faragott kapubejárójához. Itt el is készült az első csoportkép.

Megismerkedtünk az ódon fák múltjával. Befelé haladva sok információval gazdagodtak a diákok. Volt, akit nagyon érdekelt a varázslatos látvány, de volt, aki szívesebben beszélgetett társaival. Minkét célunk megvalósult: megismerkedni a természettel és egymással.

Útközben hallottuk a fenyőrigó, a levelibéka hangját és mókust is láthattunk egy tölgyfa törzsén.

Elfáradva, kimerülten este 18 órakor érkeztünk vissza a kollégiumba. Ennyi élmény után természetesen mindenkinek nehezére esett a kimaradt szilenciumi foglalkozásokat pótolni. Viszont az itt kapott tudás egy életre megmaradt.

Legközelebb október közepén megyünk a Szorgos hangyák napjára. Ezzel is megköszönve a látogatást Dr. Hanyecz Katalinnak és az ott dolgozóknak.

A következőkben is tervezünk hasonló nevelési jellegű programokat. Tavasszal a Körös-Maros Nemzeti Parkba szeretnénk kilátogatni.

Répási Józsefné

Több mint százötven gyerek mozdult egyszerre a Fő téren

Kiállít az asztaltársaság