in ,

Két kerékpár is gazdára talált az Autómentes Napon

Lezárult a hét napon keresztül zajló megmozdulás, az Európai Mobilitási Hét. Szeptember 22-én a szervezők már hajnalban talpon voltak, hogy igazi terülj-terülj asztalkámmal fogadhassák a kerékpárral vagy gyalogosan közlekedőket. A bázist a Fő tér helyett a 44-es túloldalára, a Zenepavilon környékére helyezték át, és további két mobil állomást is felállítottak. Az egyik a Kossuth utcában, a másik a Szarvasi Járási Hivatal sarkán várta a közlekedőket, abban bízva, hogy ezáltal még többen kezdhetik egy jóízű reggelivel a napot.

– Az elején egy kicsit megijedtünk, és esőtől tartottunk, de ismét szerencsénk volt. Nem szakadt le az ég. Számításaim szerint kb. 400 szendvics fogyott, de szívesen kóstolták meg a zöldségeket és gyümölcsöket is. A hűvös reggelen mindenkinek jól esett a forró tea is, vagyis összességében sikeres rendezvényt tudatunk magunk mögött – összegezte a délelőtti programot Krivik Viktor főszervező.

Kora délután a Polgármesteri Hivatalban folytatódtak a nap eseményei. Az egyes rendezvények résztvevői között ugyanis értékes ajándékokat sorsoltak ki, és két kerékpár is gazdára talált. Az egyiket a Nagycsaládosak Szarvasi Egyesülete ajánlotta fel a szombati és a vasárnapi napon regisztrálóknak, míg a másik a véradók közül talált gazdára. Ez utóbbin egyébként összesen 67 képviseltették magukat, ami elmarad ugyan a korábbi évek átlagától, de az egész napos esőzést alapul véve elégedettségre ad okot.

A sorsoláson a részvevő civil szervezetek és magánszemélyek voltak jelen, ill. a Szlovák Általános Iskola tanulói közül is többen figyelték izgatottan a nyereménysorsolást. S bár nyertesek az idős szerint csak a távolból örülhettek, a jelenlévők sem távoztak elégedetlenül.

– A kerékpártúrán vettem részt. Főként a szórakozás miatt, de emellett meg szerettem volna mutatni, hogy jó dolog mozogni, kimozdulni otthonról, és nemcsak a telefont nyomogatni. Azt látom, hogy kevés velem egyidős gyerek választja a digitális világ helyett a sportolást, s talán az sem túlzás, ha azt mondom, hogy mindenkire ráférne egy telefon elvonókúra. Pedig szerintem a kettőt együtt is lehetne használni. Biciklizés közben nyugodtan lehetne zenét hallhatni, s akkor legalább hasznosabban telne az idő – állítja Tusjak Timi Szlovák Általános Iskola hetedik osztályos tanuló.

Az intézmény ezen túl egy rajzpályázatban is jeleskedett. A jövő közlekedésével kapcsolatban hirdetett meg ugyanis az önkormányzat egy felhívást, amelyre 64 pályamunka érkezett. Valamennyi a Szlovák Általános Iskolából. A zsűrinek, Szuhaj Györgynek ebből kellett volna hármat kiválasztania, a színvonalas pályamunkákat látva azonban ez nem sikerült, ezért a zárónapon 14 gyermeket díjaztak.

A rendezvény főszervezője elmondta, idén összesen 202 magyar település csatlakozott a kezdeményezéshez, ami várhatóan elegendő a dobogós helyhez. Hazánkat csupán Ausztria és Spanyolország előzte meg 579 és 475 csatlakozó településsel. Összességében 50 ország 2418 települése aktivizálta magát, amely 15-tel meghaladja a tavalyi adatokat.

A NACSE által felajánlott kerékpárt végül Tusjak János, az Aranykor Nyugdíjas Egyesület elnöke vihette haza, a véradásért cserébe pedig Majoros László mellé szegődött Fortuna.

Szakmai kiránduláson jártak a székelyesek

Közétkeztetési verseny színhelye volt a Székely