Menu
in ,

Közel száz fő adományából állítottak új kopjafát Csabacsűdön

Többszörös jubileumot ünnepelt Csabacsűd. A szeptember 24-i aratási hálaadó istentisztelet keretében megemlékeztek a csabacsűdi evangélikus egyházközség 90. születésnapjáról, ill. lerótták tiszteletüket a reformáció 500. jubileuma előtt is. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Gáncs Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke, Lázár Zsolt esperes és Nobik Erzsébet, Csabacsűd korábbi lelkésze is.

Gáncs Péter püspök elmondta, sokféleképpen lehet megünnepelni a reformáció évfordulóját. Készülnek ebben az évben szobrok, emlékművek, de az is előfordul, hogy fákat ültetnek vagy könyveket adnak ki. A legméltóbb ünneplést azonban meglátása szerint az jelentené, ha új gyülekezetek születnének.

– Vegyünk komolyan a teremtő parancsát, hogy nekünk plántálnunk kell, ültetnünk kell, és őrizni, művelni, amit az Isten ránk bízott. Azért is hangsúlyozom ezt, mert ma egy gyülekezet születéséről is megemlékezünk. 90 évvel ezelőtt a mi elődeink úgy látták, hogy ennek a csabacsűdi gyülekezetnek szüksége van arra, hogy önálló gyülekezetté formálódjék, és saját lelkésze legyen. Ezért leváltak az anyagyülekezetről, Szarvasról. Onnan érkeztünk most ide, ahol azt ünnepeltük, hogy 120 éve templom épült. Az is az élni akarás jele, mint ahogyan az is egyfajta bizonyságtétel, ami itt történt – szólt elismeréssel a gyülekezet közel egy évszázados történetéről.

Láng Kitti az eltelt időszak legfontosabb mérföldköveit összegezte, középpontba helyezve a településen szolgált és jelenleg is szolgálatot teljesítő lelkészeket. Kitért Chován József, Zátonyi Pál, Nobik Erzsébet, Deme Zoltán, Pató Gyula tevékenységére, akiket 1996-tól segédlelkészként, 2006-tól pedig lelkészként édesapja követett. Hálát mondott azért, hogy a nagyközség befogadta őt családjával, cserébe pedig mindent megtesznek azért, hogy „lelkeket mentsenek” ezekben a nehéz időkben.

Láng Pál lelkész beszélt a húsz évvel ezelőtti zivataros időkről, amikor a csabacsűdi gyülekezetet társgyülekezetté szerették volna nyilvánítani, a lakosság azonban kiállt mellette. Arra kért mindenkit, hogy a hitüket ne Isten földi helytartójának személyéhez kössék, hanem Jézus Krisztus legyen az alfája és az omegája is. Hozzátette, a kötelező hit-és erkölcstan órák révén egyre többen ismerkednek meg a vallás alapjaival, és találják meg az utat a Jóisten felé. Mindazonáltal azt is látja, hogy a szülők egyre része nem segíti elő ezt a folyamatot, és gyakorolja a hitéletet gyermekével.

Az istentiszteletet követően a templomkertben új kopjafát avattak, amelyet eredetileg 1983-ban a teológus-professzor születésének 500. évfordulójára állítottak. A műemlékre azonban erősen rányomták a bélyegüket az elmúlt évtizedek, ezért Láng Pál lelkész ötletét felkarolva a Csabacsűdi Szlovák Önkormányzat gyűjtést kezdeményezett. A lakosság részéről közel százan nyújtottak segítő kezet az anyagi forrás megszerzéséhez, az összegyűlt keret pedig azt is lehetővé tette, hogy a templom díszkivilágítást kapjon.

– A kopjafánál az eredeti alkotásból indultam ki, és egyszerűbb motívumokkal egészítettem ki. Az emlékoszlop paramétereimben szinte megegyezik az elődjével, csupán a tetőszerkezet tér el valamelyest. Az oszlopot évszámok tagolják négy részre, amelyek a reformáció és a helyi evangélikus egyház legfontosabb állomásait jelölik. A legnagyobb precizitást ezek az írott felületek igényelték, összességében pedig több mint két hét alatt készült el a végleges változat – árulja el munkájáról Nagy Róbert asztalos, a Pepi-kert munkatársa.

Az emlékoszlopot Gáncs Péter püspök, Lázár Zsolt esperes és Nobik Erzsébet közösen leplezték le, majd szeretetvendégségre invitálták a gyülekezet megjelent tagjait.

Exit mobile version