Menu
in , , ,

Célegyenesben a Dögölj meg, drágám!

Nádházy Péter és Dósa Zsuzsa

Nádházy Péter és Dósa Zsuzsa

A Cervinus Teátrum a sikeres pozsonyi ősbemutató után, amely szeptember 9-én, a Ticho a spol. stúdiószínházban volt, vasárnap este, (igaz csak szűk körnek) mutatta be, Soóky László Dögölj meg, drágám című írásából, Varga Emese dramaturgiájával készült színművét, Varga Viktor rendezésében. A kétszemélyes játék szereplői Dósa Zsuzsa és Nádházy Péter. A szakmai bemutatóra eljött a szerző, Soóky László és itt volt Varga Emese dramaturg is.

A dráma két magányos középkorú ember játéka egymással, akik valaha – és talán ma is – szeretik egymást. A férfi – Árpád – éppen most költözött volt felesége – Mária – közvetlen szomszédjába, csak a szobák és az erkély közti vékony fal választja el őket. Az ágyuk vége – vagyis a fejük – összeérne, ha nem lenne a fal. Kapcsolatukat egy tragikus esemény tépte ketté, a szeretet azonban szeretet-gyűlöletté alakul köztük. Mindketten őrzik a másik fényképét szobájuk egyik fontos helyén, egyikük sem gonosz ember, csak kicsit karcosabbak, de a magány mindkettőjüket kikezdte. A vasárnap esti bemutatón nagyon sok nevetés, kacagás volt, vagyis az előadás bővelkedik humorban, ugyanakkor elgondolkodtató is, hogy társas kapcsolatainkból a beszélgetés, hiányzik, pedig fontos lenne. Egy tragédia vagy jobban összekapcsol vagy eltávolít két embert, ám Mária és Árpád nem a megszokások szerint él, a szeretet-gyűlölet – a szeretlek, és a dögölj meg abszurd helyzetei mosolyt csalnak a nézők arcára, de ugyanakkor gondolkodásra is késztetnek.

Dósa Zsuzsa és Nádházy Péter nagyszerű alakítással formálták meg a nőt és a férfit. Mária céltudatos, pedáns, határozott, bár titkolja, vannak érzelmei, ám ezeken az évek folyamán megtanult uralkodni. Dósa Zsuzsa egy határozott, érzékeny asszonyt mutatott meg, aki tele van sebekkel, de nem engedi, hogy ezek a sebek begyógyuljanak – pedig orvos –, nem mer szembenézni múltjával, és arra sem képes, hogy Árpád szemébe nézzen. A Domján Edit-díjas színésznőtől maradandó alakítást láttunk.

Nádházy Péter kiválóan alakította Árpádot, aki színész, és az életben is szereti a teátrális megoldásokat. Volt feleségével való kapcsolatára is forgatókönyvet irat a színház dramaturgjával. Elrendezi a jövőre vonatkozó dolgait, de a múlttal ő sem tud megbirkózni. Árpád öniróniával megáldott, derűs férfi, de ugyanúgy, mint Mária nem tud szembenézni a múltban történt eseményekkel.

Soóky László darabja meghökkentő módon hívja fel a figyelmet arra, hogy hiába élünk egymás mellett, elfelejtettük a szeretet lényegét, hogy a szeretet az egymás tiszteletét is jelenti. Szükség van beszélgetésre, a másik szemében az érzelmek meglátására, és ha szükséges, tudni kell bocsánatot kérni és megbocsátani, mert ez is a szeretet része.

Varga Viktor rendező a kettősséget mutatta meg, hogy mit lát, mit érez, mit gondol, mit tesz Mária és Árpád, mert nem mindig azt teszik, amit gondolnak. Az előadás tulajdonképpen nincsen lezárva, ami gondolkozásra készteti a nézőt. Remélhetőleg nem csak Pozsonyban, Szarvason is sikeres lesz a Cervinus Teátrum előadása, amit a közönség 2018 elején láthat majd a kamarateremben.

A díszlet- és jelmeztervek Nagy Szilvia alkotásai, amelyek nagyszerűen egészítik ki a rendezői elképzelést és a színészi játékot. Érdekes a jelenetek közötti zene, és a fények játéka, ami kerekké teszi a történetet.

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Exit mobile version