Menu
in , ,

Asztaltársaság

Ritkán hallik manapság e szó – mondta Szentandrási Sós-Zsuzsa, a Tessedik Múzeum művészettörténésze, midőn szeptember 23-án, szombaton a Ruzicskay Alkotóházban megnyitotta a II. Szarvasi Ruzicskay Művésztelep alkotásaiból Asztaltársaság címen összeállított tárlatot. Felidézte a hajdani kávéházi asztaltársaságok, majd a saját lakásokba „száműzött” asztaltársaságok hangulatát, a vitákat is megengedő barátságok, beszélgetések helyszíneit. A Szarvasi Művésztelepet is ilyennek láttatta, leszögezve, hogy a nyáron a meghívott művészek nem közös munkára vállalkoztak, hanem ki-ki a saját világát bővítette a csodálatos környezetben, a meleg nyárban, a hűsítő víz közelében. A művészi és befektetési szándékról is jó érzéssel fogalmazta meg gondolatait Szentandrási-Sós Zsuzsa, midőn elmondta, hogy egy művésztelep léte egy település kulturális életére nemcsak pezsdítő hatással van. A kulturális javak felhalmozása ugyanis hosszútávon a szellemi mellett anyagi értelemben is komoly tőkeként jelentkezik. Szarvas, a művésztelep támogatásával arra az útra lépett, melyen egykor pl. Nagybánya vagy Szentendre is elindult. Ezen települések példája mutatja, hogy micsoda jövőt ír, aki a jelenben a lehetőséget megteremti. Megnyitója végén Szentandrási-Sós Zsuzsa a közös munkához a városnak sok-sok kedvet, a művészeknek alkotó erőt kívánt, hogy Szarvas is mihamarabb felkerülhessen a kultúra e nemes térképére. A megnyitót követően nem csak a művésztelep alkotóinak – Balikó András, Bácskai Bertalan, Bereznai Péter, Csáki Róbert és felesége, Felházi Ágnes, Lestyan-Goda János, Papp Zoltán, és Szuhaj György – munkáit lehetett megnézni, hanem a többségükkel személyesen is szó válthattak a vendégek.

Tatai László

Exit mobile version