Menu
in ,

Kiss Ottó rendhagyó irodalomórájával volt a könyvtári hét első vendége

Kiss Ottó

Kiss Ottó

Az Országos Könyvtári Napokhoz igazodva hétfő kora délutánján rendhagyó irodalomórát tartott Kiss Ottó a Városi Könyvtár olvasótermében. Egy gyors létszámellenőrzése után kiderült, hogy elsőtől hatodikig érkeztek diákok a szarvasi iskolákból, majd egy nagyobb szünet után a következő korosztályt a hallgatóság soraiban pedagógiai kar hallgatói képviselték.

Baginé Tóth Erika, a könyvtár vezetője mutatta be a Békés megyei származású, jelenleg is Gyulán élő vendéget a közönségnek, aki többször járt már Szarvason, így ismerősként köszönthettük itt.

Kiss Ottó újságírói és tanári oklevelet is szerzett, a József Attila Kör tiszteletbeli tagja, a Bárka szerkesztőbizottságának tagja, és a folyóirat munkatársa is. Több általános iskolai, egyetemi tankönyv, segédanyag társszerzője. Minden jelentős irodalommal foglalkozó folyóiratban jelentek már meg írásai.

Rendhagyó irodalomóráját az Anyanyelv, a Bandarin, a Bárányok, a Ceruza, a Csap, az Emese, a Fülbevaló, a Has, az Öröklés, a Rétes vímű gyerekverseivel kezdte, miközben a megtanulták, hogy mi a kötött formájú vers, és miben különbözik a szabadversektől.

Egyszer feltették neki a kérdést, hogy rendes verset nem ír? Akkor megírta a Régi kincsek című kötetét, amiben kötött verseket írt.

Népszerű könyve, a Csillagszedő Márió több nyelven is megjelent. Gyermekverseit számtalan műfajban feldolgozták, amik közül a délután folyamán három animációs kisfilm bemutatására maradt idő.

Csillagszedő Márióból egy részletet az animációs filmből.

Elidőzött A nagypapa távcsöve című könyvnél, amiben egy óvodáskorú fiú elbeszéléséből az derül ki, hogy látogatóba érkezik hozzájuk a nagypapa és a nagymama, akikkel fogalma sincs mit fog tudni kezdeni két hétig, még számítógépezni sem tudnak. Aztán a két hét alatt rájön, hogy a nagypapának van egy távcsöve, ami nagyon sok érdekességet rejt, és egyébként egy csomó mindenre “használhatók” a nagyszülők, és a végén alig akarja őket hazaengedni.

A gyerekeknek szóló 45 perc után felnőtt vizekre evezett Kiss Ottó, amiben beszélgetőpartnere Szilvássy Orsolya volt.

Exit mobile version