Menu
in , , ,

Benka, ahol minden nap diáksportnap

A Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítás Nyelvű Általános Iskola tanulói és pedagógusai nagy izgalommal készültek 2017. szeptember 29-én a Diáksport napi rendezvényükre. Örömmel töltött el bennünket, hogy korán reggel iskolánk összes tanulója lelkesen, sportfelszerelésben érkezett az iskolába. A tanítóinknak munkája eredményeként, valamint a gyerekek aktív részvételének köszönhetően idén is közel 500 gyermek és pedagógus vett részt ezen a napon, amelyet az egészségünket szolgáló mozgással tölthettük el. Szünetekben, testnevelési órán és délután különféle mozgásformákat lehetett kipróbálni.

A reggeli órákban a diákjaink bevonásával előkészítettük a sportszereket és az iskola egész udvarát egy „sportkomplexummá” varázsoltuk, ahol különféle sportokat próbálhattak ki a gyermekek és felnőttek egyaránt.

A bemelegítés megtartására zenés gimnasztikával egyik tanulónkat kértük fel, aki a nagy sikerre való tekintettel minden szünetben megmozgatta a társait. A legbátrabbak az alsó tagozatosok voltak, a táncos mozgást örömmel végezték, a nap végére teljesen elsajátítva a koreográfiát.

A tanulóink örömmel használták ezen a napon is az „ERDEI TORNAPÁLYÁT” és a „HÁROMTORNYÚ KALANDVÁRAT”, melyeken a szabad mozgás mellett játékos feladatokat lehetett teljesíteni.

A labdás ügyességi feladatok mindig a legnépszerűbb mozgásfajtákhoz tartoztak. Ami most is megmutatkozott abban, hogy a legtöbb tanulót az akadálypálya, a célba dobások, a kosárlabda, és a röplabda mozgatta meg. A kosárlabda sport népszerűsítésére a szarvasi egyesület edzője által vezetett labdás ügyességi feladatok kínáltak jó lehetőséget.  A floorball játék a tanulók mindennapjainak kedvelt eszköze, így ezen a napon sem maradhatott el. A tenisz kipróbálása is sok kisgyermek érdeklődését felkeltette, majd örömmel ütötték a labdát egy kis gyakorlás után.

A labdás feladatok mellett nagy sikert arattak a kötélhúzó versenyek. A gyermekek csapatokat szervezve, egymás ellen mérkőzhettek meg. A verseny legizgalmasabb része és egyben a nap egyik fénypontja is az volt, amikor iskolánk tanulói a pedagógusokkal versenyezhettek.

A különleges eszközök vonzották a tanulóinkat a Kölyökatlétika kipróbálásához. A tanítók élményszerűen ismertették meg a gyerekeket az atlétika mozgásanyagával.

A legkisebbeknek a tornateremben felállított nem mindennapi akadálypálya okozott nagy örömet, ahol a természetes mozgásformákat játékos formában gyakorolhatták.

A nap zárásaként következett a 2017 m futás.

A tanulóink és kísérőik az iskolánkból indulva a Kacsa–tó körülfutásával teljesítették a távot. Az oda- és visszavezető út biztonságosságát a pedagógusok felügyelték. A felső tagozat a testnevelő tanár úr vezetésével, az alsó tagozat a tanító nénik, bácsik kíséretében futott. Minden gyermeket a beérkezéskor hagyományosan a támogatásként kapott almával vártuk.

Jó volt látni, hogy az egészségünket is szolgáló mozgást egymásra odafigyelve, bíztatva, egy közösségként tudjuk megélni.

Intézményünk kiemelt feladatként kezeli az egészséges életmódra -, és a szabadidő hasznos eltöltésére nevelést a mindennapokban is, sok eszközt biztosítunk a tanulóknak a szabadidő hasznos eltöltésére, így az Európai Diáksport napjának megrendezése mindenki örömére és egészségére szolgált.

Molnár Eteléné, Zalán Csaba

Exit mobile version