Menu
in , ,

Kutatók éjszakája HAKI módra: a halászattól a folyékony nitrogénig

A NAIK-HAKI és a NAIK-ÖVKI ezúttal sem várták meg a sötétedést, és már a kora délutáni órákat is megragadták, hogy közelebb hozzák a gyerekekhez az intézet kutatási területeit. Idén kilencedik alkalommal csatlakoztak az Európai Unió Bizottsága által indított kezdeményezéshez, melynek célja a kutatói életpálya vonzóbbá tétele. Szeptember 29-én országszerte rekordszámú rendezvény várta az érdeklődőket: összesen 51 településen, 186 helyszínen több mint 2500 eseménybe lehetett bekapcsolódni.

Kezdésre egymás után érkeztek az osztályok, hogy bepillantsanak a kutatók életének gyakorlatiasabb oldalába. Volt, aki már az első állomáson leragadt, ahol izgalmas kísérleteket láthatott a folyékony nitrogénnel kapcsolatban. A tanulók érdeklődve találgattak, mi történik, ha a -198,5 fokon párolgó anyagba léggömböt vagy falevelet helyeznek, és az új ismereteket hallva pedig szorgosan jegyzetelték a válaszokat az útravalóul kapott feladatlapon.

Többen azonnal a halastavak felé vették az irányt, ahol testközelbe kerültek a vizek lakói. A legbátrabbak meg is simogatták a tükörpontyokat és a harcsákat, amelyek a halászok hálójába akadtak.

– 1962-ben hoztak létre egy ponty-génbankot, amikor Magyarország több tógazdaságában ún. tájfajtákat kezdtek el begyűjteni. Ez később több külföldi fajtával egészült ki. Amikor a HAKI génbankja a legnagyobb volt, akkor összesen 33 pontyfajtát tartott számon. Jelenleg 18 fajtát őrzünk, ebből 14 hazai, ill. vadfajta, 4 pedig külföldi – ad rövid áttekintést Kovács Gyula tenyésztésvezető az intézetben folyó munkáról.

Békefi Emese, a NAIK-HAKI tudományos munkatársa rámutatott, fontos, hogy a fiatalok számára minél életszerűbbé tegyék a kissé távolinak és megfoghatatlannak tűnő területeket. Így lehetőségük volt pl. a halboncolásnál megfigyelni az állat belső felépítését, elhelyezhettek és kereshettek chipet bennük, megismerhették a rizshántoló működését, valamint a laborban látványos kísérleteket próbálhattak ki.

– A gyerekek nagyon szeretnek ide kijönni. Péntek délután egy biciklitúrával kötjük össze a programot, és azt látom, hogy rengeteget tanulnak. Fontosnak tartom, hogy ne csak tankönyvből tanítsunk, hanem a tanulók maguk is megtapasztalhassák a tudományok alapjait. A látottakról mindig közérthető magyarázatot kapnak, ami érthetőbbé és szerethetőbbé teszi számukra a természettudományokat – mondja Farkas Antalné pedagógus, aki a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola negyedikeseit kísérte el a programra.

A rendezvényen idén közel négyszázan vettek részt, akiket a kora esti órákban meg is vendégeltek. A kísérletek mellett ugyanis az egyik sátorban halászlé és fokhagymás-paprikás harcsafalatkák készültek, amelyekből mindenkinek jutott kóstoló.

Exit mobile version