Menu
in , ,

Rekordszámú résztvevővel zajlott a MIX röplabdakupa

Kortól, nemtől függetlenül bárki játszhatja a mix röplabdát, egyetlen feltétele, hogy legalább három lánynak helyet kell kapnia a csapatban. Valószínűleg részben ebben a kötetlenségben rejlik műfaj népszerűsége. Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy a Szarvasi Röplabdások Baráti Köre Sport Egyesület már több mint egy évtizede szervez röplabda versenyeket, amelyekre az ország különböző pontjairól, sőt még határon túlról is érkeznek csapatok. További előnynek számít, hogy a helyi csapatok között zajló Fakupát is mixben játsszák, ezért ezen a megmérettetésen is sikerül minden különösebb megerőltetés nélkül három csapatot kiállítani.

Legutóbb a szervezők október 7-én nyitották ki a Petőfi utcai sportcsarnok kapuit, hogy fogadják a 18 csapatnyi nevezőt. Zsapka János, az egyesület elnöke a kezdetekről szólva elmondta, Bonyhádról jártukkor tetszett meg nekik a program, és elhatározták, hogy Szarvason is hagyományt teremtenek belőle. Két közismert változatából ők azt a variációt választották, amikor férfiak is állhatnak a hálónál, és a hálót a férfi és a női magasság közé állítják be.

– Azt tapasztaljuk, hogy szeretnek Szarvasra jönni a csapatok. A Március 15. Kupánkon is jóval magasabb a létszám, mint a környékbeli településeken. Nagy kapcsolatrendszerrel rendelkezünk, sokfelé küldjük ki a nevezéseket, és szerencsére jól is érzi nálunk mindenki magát – ad két játék közötti pihenőben gyors magyarázatot a tavalyi évhez képest 5 csapattal megnövekedett létszámra.

Hozzátette, akkor sem ijednének meg, ha tovább gyarapodna a résztvevők köre. Egészen 25 csapatig tudnak fogadni jelentkezőket, ebben az esetben a főiskola tornatermének bevonásával, összesen négy pályán zajlanának a mérkőzések.

Az egyik legnépesebb tábort a kecskemétiek alkották, akik szinte a kezdetektől visszajárói a sporteseménynek. A négy csapat tagjai túlnyomórészt amatőrökből tevődtek össze, de egy-két korábbi profi sportoló is erősítette a mezőnyt.

– Nálunk nagyon népszerű a röplabda, komoly utánpótlás nevelés folyik. A férfi csapat mindig előkelő helyen végez a bajnokságban, a hölgyek az NB II-ben induló csapatok táborát gyarapítják. De az amatőrök között is sokan szeretik a sportágat, szinte minden csarnokban tartanak valamilyen röplabdaedzést – árulja el Rosner Ferenc, a hírös városból érkezett csapat egyik tagja.

Mellettük Szeged, Békéscsaba, Szekszárd, Szentes, Etyek és Budapest is képviseltette magát, a határon túlról pedig a temesváriak tették tiszteletüket.

Ottjártunkkor épp a csoportmérkőzések zajlottak, amelyet a keresztjátékok, majd a helyosztók követtek. A szervezők célja, hogy az egyesület tagjai betekintést kapjanak a különböző településeken folyó munkába, és egymástól tanulva gyakoroljanak, fejlődjenek. A sikeres nap zárásaként a Mokka Delicates Bistroban eredményhirdetés és vacsora várt valamennyi részvevőt.

A dobogóra – akárcsak a tavalyi évben – ezúttal is kecskemétiek állhattak. Az első helyen a Köd, a másodikon a Pálinka Sc, a harmadikon pedig Six-Team végzett. Tőlük alig lemaradva, a temesvári csapat után a szarvasi Kacsadombos következett, ill. helyi erők végeztek a 7. és a 12. helyen is.

Exit mobile version