Menu
in , ,

Varga László : Tudomásul kell vennie minden csapatnak, hogy Szentandrás jobb csapat

Ahogy azt Varga László vezetőedző a mérkőzés utáni nyilatkozatában is mondta, mindenki úgy jön Szentandrásra, hogy pontot, pontokat akar rabolni. Pont ilyen szándékkal érkezett a tabellavezető otthonába a felsőházi bennmaradásért küzdő Békéscsabai MÁV SE is. A 7. percben a születésnapos Virág Imre szerezte meg a szentandrási együttes számára a vezetést. Pár percre rá megkapta a már szokásosnak mondható sárgáját Szabó Máté, de rajta kívül a vendégeknek is kiosztott még hármat Gyuga Zsolt.

A második félidőre úgy jöttek ki a vasutasok, mintha Dolmányos Zoltán vért itatott volna a srácokkal az öltözőben. A Hunyadi az második félidő első öt percében csak pillanatokra tudott elszökni a labdával, igaz akkor veszélyes helyzeteket alakítottak ki. Ezt látva a MÁV-osok kicsit hátrébb vonták az agarakat, ami már kellő teret adott a Hunyadinak ahhoz, hogy fellélegezzen, és elkezdjen játszani. Abban, hogy gól nélkül megúszták a csabaiak nyomását oroszlánrésze volt a Hunyadi kapusának, Légrádi Attilának, aki magabiztosan szedegette le a kapura tartó labdákat.

Aztán az 51. percben Virág Imre harcolt ki egy szabadrúgást jó 20 méterre a vendégek kapujától. Ő is állt a labda mögé, és tette be középre, amit Borgulya János olyan hét méterről bólintott Steigerwald Ernő mellett a kapuba, amivel be is állította a végeredményt. Borgulya, aki egyébként védőként is nagyon gólerős, két percre rá eredeti pozíciójában utolsó emberként szabálytalankodott a vasutasok csatárával, mire Gyuga játékvezető elküldte leellenőrizni, van-e már meleg víz.

A félidő hátralevő részében a Szentandrás behozta sárgalapokbeli elmaradását, de a végeredmény nem változott.

A Hunyadi a 10 forduló után a Hunyadi biztosan őrzi első helyét a tabellán. A következő hétvégén a harmadik helyen álló Okányba látogat, ami biztos nem lesz könnyű mérkőzés.

Békésszentandrási HMSE – Békéscsabai MÁV SE 2–0 (1–0)

Hunyadi: Légrádi Attila – Kozák Balázs (86′ Pásztor Dávid), Szabó Máté, Tasi Norbert, Borgulya János, Lovas Attila (76′ Olasz István) – Szűcs Damján, Lós István, Sajben Gábor (89′ Uhljár Szabolcs) – Rusvai Márton (86′ Nagy István), Virág Imre

Jók: Borgulya, Tasi, Sajben és Virág

Varga László vezetőedző: Minden csapat úgy jön ide, hogy pontot vagy pontokat akar szerezni. Ezután ilyen kiélezett mérkőzések lesznek, de tudomásul kell vennie minden csapatnak, hogy Szentandrás jobb csapat, és megérdemelten nyerte meg ma is a mérkőzést.

Exit mobile version