A Belügyminisztérium és a nemzetgazdasági miniszter által kiírt pályázaton Csabacsűd nyert 29 millió forintot a polgármesteri hivatal felújítására, mondta Molnár József, a település polgármestere. Ehhez másfél milliónyi önerőt kellett hozzátenniük, ami 95 százalékos támogatási intenzitást jelent. Ottjártunkkor a munkálatok már javában folynak.
– Az Unióban már kötelező akadálymentesítésnek fogunk eleget tenni, ami mind kívül, mind belül meg fog valósulni. Rámpa vezet majd a lépcsők mellett a bejáratig, és azon belül is küszöb nélküliek lesznek az irodák, illetve a vizesblokkban is lesz a mozgásukban korlátozottak számára egy illemhelyiség – vázolta főbb vonalaiban a csabacsűdi polgármesteri hivatal felújításának egyik okát Molnár József polgármester.
Ha már hozzányúlnak az épülethez, akkor több járulékos dolgot is elvégeznek rajta, így újravezetékelik a teljes elektromos hálózatot, mert az új eszközök üzembeállításával járó megnövekedett energiaszükségletet már nem bírta, de a falba kerülnek az informatikai hálózat vezetékei is.
2008-09 telén használtak utoljára gázt, azóta aprítéktüzelésű alternatív fűtési rendszer szolgálja a hivatal komfortját. Ötcentis kőzetgyapot-szigetelést kapnak a falak és a padlás, így kevesebb tüzelőanyagra lesz szükség, a falak jobban megtartják a meleget, az irodák hamarabb felmelegednek. A jellegzetes homlokzatjegyek, díszítések kialakítása megmarad, ígérte a polgármester.
– Hőtechnikailag nagyon sokat fog segíteni a külső homlokzatszigetelés, a padlás-födémszigetelés, és az új nyílászárók – mondta Molnár József.
Egy 8 kilowattos napelemrendszer már felkerült a déli tájolású tetőre. Ez a számítások szerint fedezni fogja a hivatal teljes energiaszükségletét.
A felújítás idejére ideiglenesen a művelődési ház ad otthont a hivatali ügymenetnek.
Ottjártunkkor a Szarvasi Járási Hivatal ügysegédje az előtérben fogadta a csabacsűdieket. Beljebb a teljes hivatali apparátus egy légtérben működik. A közös légtér előnye, hogy nincs szükség belső telefonhálózatra, egy hangosabb szólítás helyettesíti a csengetést, mindent meg tudnak beszélni, nem kell értekezletet tartani, mindenki képben van mindennel kapcsolatban.
– Roppant nagy előnye, hogy nem kell alkalmanként értekezletet tartani a hivatali dolgozók részére, hogy az információáramlás biztosított legyen, mert ennek a közös légtérnek köszönhetően minden információval tisztában van minden kolléga – mondta mosolyogva Molnár József.
November végén várhatóan vége a kivitelezési munkáknak, december elején visszaköltözik a hivatal.