Menu
in , ,

Négygólnyi különbség nem volt ebben a mérkőzésben

0–0-ás félidő után 0–4-gyel zárult a Csabacsűdi GyLSE – Dobozi SE mérkőzése vasárnap. Ekkora különbség nem volt a két csapat játéka között.

Az első gól a 62. percben, amikor Szigeti János egy szögletből középre ívelt labdát fejelt Hudák Roland hálójába. A második vendégtalálatot egy jó negyvenről elvégzett szabadrúgás után jegyezhette fel noteszába Láza András játékvezető. A labda kijött a védőkről, de Kopács Zsolt elé került, aki a hálóba továbbította.

A szépítés hajszálon múlt. Az alapvonaltól tíz méterre, a jobb oldalvonal mellől Gilik Attila végezhetett el egy szabadrúgást, de Bócsik Gergőnek segített a kapufa.

A 79. percben a vendégek jobb széle lódult meg, majd egy balra keresztbe ívelésből Lukucz Mihálynak sikerült a csűdi kapuson túl juttatni a labdát. Bertók Gergő még igyekezett menteni, de a jobb pozícióból érkező Somogyi Károly centikről bevágta.

A negyedik gólnál Roli menteni szeretett volna egy szögletet, rácsúszott a labdára, de nem tudta uralma alá vonni, ami így Váczi Sándor elé került, akinek csak a hálóba kellett pöckölni. Ezzel a 88. percben esett góllal be is állította a végeredményt.

Az mindenképpen megjegyzendő, hogy egyetlen hangos szó, felelősségre vonás sem hangzott el mérkőzés közben, még ha nyilvánvaló játékoshiba is vezetett egy-egy gólhoz. A hazaiak kikotorták a hálóból a labdát, hónuk alá csapták, letették a kezdőpontra, és ment minden tovább. Talán valahol itt kellene kezdeni tanítani a futballakadémiákon a labdarúgók viselkedéskultúráját!

A csabacsűdi szurkolótábor hozzáállása külön tantárgy lehetne a szurkolói akadémiákon. Négygólos vereségnél zúgott az őszinte “Szép volt fiúk!”. “Legközelebb mi nyerünk!”, kiabálták az öltözőbe vonuló kedvenceiknek.

Nehezen jöttek a szavak a mérkőzés után Sonkoly Lajos szájára.

– Fájó ez a vereség. Tudtuk, hogy kemény mérkőzés lesz, mivel a Doboz a harmadik helyről várta ezt a mai találkozót és úgy gondolom, hogy ők a Szentandrásnak a legnagyobb riválisai ebben a bajnokságban. Igyekeztünk itthon tartani a pontokat, vagy legalábbis a pontot. Az első félidő játéka alapján lehetőségünk is volt rá. Sajnos volt egy-két helyzetünk, ami kimaradt.

Négy gól különbség nem volt a két csapat között, jelentette ki. A vendégeknél a rutin, náluk a rutintalanság a doboziak javára fordította a meccset. Két pontrúgás után bekapott két gól megfogta a csapatot. Igyekeztek szépíteni, ami sajnos nem jött össze, belerohantak egy otthoni nagyobb vereségbe, mondta Luigi.

– Nem lehet panasz egy játékos teljesítményére sem, mert mindenki olyan hozzáállással játszott, hogy ha így futballozunk a továbbiakban is, akkor lesz még jópár győzelmünk – bizakodott a csűdiek mestere.

Kellemetlen, jegyezte meg, hogy az utóbbi mérkőzéseken szép sorjában szerezték a pontokat, és felzárkóztak a középmezőnyhöz, de egy győzelemmel még feljebb tudtak volna kapaszkodni.

– Tisztán kell látnunk, milyenek a mi lehetőségeink, és úgy gondolom, hogy tisztességgel helytállunk a bajnokságba, és még azért közel sincs vége, az idén is lesz még mérkőzésünk – zárta a beszélgetésünket.

Csabacsűdi GyLSE – Dobozi SE 0–4 (0–0)

Csabacsűdi GyLSE: Hudák Roland, Sovány Pál, Kasik Márk (68’ Mochnács Tamás), Viszkok Gábor, Gilik Attila, Sándor János, Hraskó Tibor, Bertók Gegő, Kiss Gábor (75’ Fabó Bence), András Attila Xavér, Nagy Zoltán (57’ Szabó Ferenc)
Vezetőedző: Sonkoly Lajos

Exit mobile version