Menu
in , ,

Öt év után bezárja kapuit a szarvasi jégpálya

„800 nm igazi jég, 10 cm igazi mosoly” – ez volt a mottója a Vidám Szarvas jégpályának, amely 2013 telén költözött be a város szívébe. A nyitáskor mind a tulajdonos, mind a város nagy reményeket fűztek a vállalkozáshoz ám úgy tűnik, az álmok ez esetben nem teljesedtek be.

– 2012-ben azzal a hittel vágtunk bele ennek a létesítménynek, hogy egy ilyen intézmény a bevételekre támaszkodva, önkormányzati vagy állami támogatás nélkül is üzemeltethető. Bár a megvalósításban segítettek pályázati források, az üzemeltetés anyagi hátterét a Kft., ill. a bevételek teremtették meg. Mostanra ki kell mondanunk, hogy ez a fajta elképzelés tévedés volt: az üzemeltetés ebben a formában nem valósítható meg, ezért nem tudjuk tovább vállalni.

Medgyesi Tamás, a Cool-Airconditional Kft. ügyvezetője rámutatott, az első négy szezonban jelentős többletköltséggel járt a jégpálya évenkénti szét-és összeszerelése. Ezt követően további többletforrásokat igényelt a Kossuth utcából Petőfi utcába való költöztetés, amelytől hosszútávon forgalom és bevétel-növekedést reméltek. Ezzel szemben épp az ellenkezője történt.

Medgyesi Tamás, a Cool-Airconditional Kft. ügyvezetője

Elmondta, azt tapasztalták, hogy a szarvasiak fokozatosan elvesztették az érdeklődésüket a sportolási és kikapcsolódási lehetőség iránt. Ez leginkább abban mutatkozott meg, hogy a hétköznap esti látogatottság gyakorlatilag nullára redukálódott. Ezzel párhuzamosan ugyan az első években megnőtt a vidékiek érdeklődése, egészen a tavalyi évig, amikor megnyitotta kapuit a békéscsabai korcsolyapálya. Mindez olyannyira rányomta a bélyegét a Vidám Szarvas jégpályára, hogy a korábban Kondoros, Békés, Békéscsaba, Mezőberény, Gyula térségéből érkező látogatók szinte teljesen eltűntek.

A látogatottsági mutatók is ezt a folyamatot támasztották alá. 2013 első hónapjaiban (nem teljes szezon – szerk.) 6500 fő, a téli időszakban 13500 fő kereste fel a pályát, 2014-ben pedig kb. 10 ezer fő. Az utóbbi két szezonban további csökkenést tapasztaltak: 2015-ben 10500-an, 2016-ban pedig 8700-an váltottak jegyet.

 

A végleges döntést erősítette az is, hogy számos negatív kritikát kaptak a helyiektől. Emellett a cég ügyvezetője azt is elismerte, hogy az elmúlt öt év rengeteg energiát kivett a családból, fáradozásaik pedig sajnos nem értek célt.

A szarvasi önkormányzat a területet mindvégig ingyenesen bocsájtotta a Kft. rendelkezésére. Babák Mihály polgármester elmondta, szomorúan vették tudomásul az eladási szándékot, mivel a település hosszú évtizedes jégkultúrával rendelkezik.

– Fájlalom, hogy kiesik a fedett korcsolyázási lehetőség, de egyelőre nem tudom, mit kellene tenni. Csupán egy levelet kaptunk a Kft.-től, amelyben a kialakult helyzetről tájékoztattak bennünket, azonban eddig semmilyen igénnyel nem jelentkeztek. Egyébként ezt az összeget nem terveztük be a város költségvetésébe. Eddig ezt megoldotta a privát szféra, s úgy gondolom, ezt a jövőben is nekik kell valamilyen úton-módon megtenniük. De ha ehhez segítség kell, természetesen nem zárkózunk el előle – kommentálta a fejleményeket a város első embere.

Mint megtudtuk, vételi szándékkal több település is megkereste az üzemeltetőt. Szeged és Gyula mellett a mosonmagyaróvári önkormányzat is érdeklődött, ill. a Szarvasi Jégkorong Klub is felvette velük a kapcsolatot.

– Először próbáltunk rá vevőt keresni, de az nem jött össze. Megpróbáltuk kibérelni is, de nem sikerült megegyeznünk a tulajdonossal – mondja csalódottan Kohut Pál, a szarvasi jégkorong megálmodója. – Ez természetesen azt a három generációt is érinti, aki nálunk jégkorongozik. A felnőttek valamikor Budapesten kezdték, majd Szentesen és itt folytatták. Mellettük felnőtt egy olyan generáció is, aki nálam ismerkedett meg sportággal, a legkisebbek pedig 12 év alattiak. Szülői értekezleten megbeszéltük, hogy a nagyobbakkal a szezonban heti egyszer átjárunk Békéscsabára, a kicsikkel pedig megpróbálunk teremben felkészülni az előttünk álló bajnoki mérkőzésekre – tekintett bizakodóan az idei szezonra.

Hozzátette, a bajnokságban való részvétel a Magyar Jégkorong Szövetség támogatásának a feltétele. Ígéretük szerint ugyanis 5 millió Ft-tal tudják az utánpótlást segíteni, egy újonnan épülő jégpályához pedig 80 millió Ft-tal járulnának hozzá. Kohut Pál hangsúlyozta, mindez egyelőre még tárgyalás kérdése, azonban bízik benne, hogy jövőre TAO-s forrásokból egy új létesítményt tudnak építeni.

Az ügy az utóbbi napokban végleges fordulatot vett. A Kft. ügyvezetője tájékoztatott, a mosonmagyaróvári önkormányzattal sikerült megállapodnia, így a jég szerelmeseinek az idei szezonban egészen biztosan nélkülözniük kell Szarvason a fedett pályás korizást.

Exit mobile version