Menu
in ,

Kabátosztás Márton napján

Az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség és az Ótemplomi Szeretetszolgálat hetedik éve szervez kabátosztást, aminek a célja, hogy felhívja a figyelmet, hogy milyen lehetőségek vannak a használt ruhák begyűjtésére, és ezzel milyen segítséget tud nyújtani a rászorulóknak, tájékoztatott az akció céljáról Lázár Zsolt esperes.

Ez az akció mindig Márton napjához kapcsolódik. Az ehhez a naphoz kötődő szokások jórészt eltűntek, amiket mostanában igyekeznek feleleveníteni. A kabátosztás nem része a Márton-napi szokásoknak, ezt ők vezették be, és nagyon örülnek, hogy a szarvasi “folklórnak” a részévé vélt a Márton-napi kabátosztás, fogalmazott.

– Sok olyan élethelyzet van, amikor sok ruhánk van. Ilyen például amikor megújítjuk valamiért a ruhatárunkat, kihízunk, kifogyunk belőlük, és ilyenkor szeretnénk megválni tőlük. De vannak szomorúbb élethelyzetek is, amikor valaki elveszíti a szerettét, és egy idő után szeretne a ruháitól megválni, amelyek utána maradtak. Erre is nyitott a szeretetszolgálat Napra-forgó Klubja, hiszen ezekkel a ruhákkal nagyon sok segítséget tudnak nyújtani a rászorulóknak.

A kétnapos kabátosztás másnap a Napra-forgó Klubban folytatódott, de azután sem ért véget. A Tessedik Sámuel u. 24-ben azóta is van mód arra, hogy akinek szüksége van ruhára, elmenjen és válogasson magának, de ugyanott továbbra is várják az otthon feleslegessé vált viseletekre.

Paksy Ágnes pulóvereket, kabátot és sapkákat hozott, amiket egy barátnőjével a saját ruhatárukból válogattak. Paksy Ágnes elmondta, hogy édesanyja itt lakott a Tessedik utcában, majd mikor férjhez ment felkerült Pestre, így ők, a testvérével, már ott születtek. A 7.10-es vonattal érkezett. A majd 3 órás út közben elgondolkodott a gyerekkoráról.

– Minden nyári szünidőt itt töltöttünk Szarvason. Nagyon szeretem Szarvast. Ahogy vége lett az iskolának, irány Szarvas, mikor kezdődött az iskola, két nappal előtte mentünk vissza Budapestre. Nagyon megismertem és megszerettem. Minden vasárnap jártunk az Ótemplomba.

Arra a kérdésre, hogy hogy értesült az akcióról, elárulta, hogy a Facebookon nagy követője az itteni történéseknek. A XVI. kerületben presbiter, követi az itteni egyházi eseményeket, Szarvas nagy rajongójaként figyelemmel követi a városban folyó dolgokat.

Exit mobile version