Menu
in , , ,

Ragány Misa, Bringa szerepében

Ragány Misa

Ragány Misa

Ragány Misát nem kell bemutatni a szarvasi közönségnek, azért sem, mert a Vízi Színház népszerű előadója, és azért sem, mert a Szigorúan tilos! Neoralja emlékezetes alakítása a színművésznek. Azt viszont kevesen tudják, hogy a békéscsabai Holle anyó sorozatban Vadász Gábor helyett többször alakította Jakub szerepét.

– A próbaidőszak utolsó hetében vagytok, pár nap és itt a bemutató, hogy álltok?

– Szerintem jól állunk. Nyilván Viktor mindent meg is tesz ennek érdekében. De összességében nagyon egyben van a darab, van még idő, vagyis teljesen jól állunk.

– Szinte állandóan a színpadon lesztek, énekeltek, táncoltok, ami nagy koncentrációt és fizikai erőnlétet feltételez…

– Igen, onnantól, hogy bemegyek a színpadra, talán kétszer egy percre jövök ki a második felvonásban. Koncentrálni kell folyamatosan, de tudni kell lehetőséget adni a másiknak. Így én is arra törekszem, hogy ha másnak van jelenete a színpadon, akkor nem vonom el a nézők figyelmét a saját figurámmal, csak ha feltétlenül szükséges. Így hullámzik az energia, hogy hiába van mindenki színpadon, aki előtérben van, az játszik, a többiek meg „aládolgoznak”.
Nem könnyű, de aki ezt vállalta, annak olyan kondiban kell lennie, hogy ezt bírja. Ez akkor jó, ha belülről egy nagyon komoly munka, de kívülről ez nem látszik, csak az, hogy nagyon vidáman táncolunk, éneklünk, viccesek vagyunk. A néző nem veheti észre az izzadságcseppeket, de ez így is lesz!

– Mesélj a szerepedről, hogy érzed magad benne…

– Jól érzem magam. Úgy gondolom illik hozzám ez a karakter, ez az úszómester, aki nem tud úszni. De hát ő a darab balfék figurája. Jól érzem magam benne, remélem a közönségnek is tetszeni fog Bringa meg én. Bringa ügyetlen figura, a sok jampi között, aki bátortalan, aki nem tud csajozni, de neki is egy vágya van, hogy megtalálja a szerelmét, aki Frufru. Körülötte történnek az események, nem igazán mozgatórugója azoknak, de próbál alkalmazkodni, és a végén meg is találja a szerelmet.

– Mit gondolsz milyen előadás születik?

– Szerethető előadás lesz. Van benne minden: humor, érzelem, tánc, zene, amit mindenki ismer és mindenki szeret, még nem poros most sem ez a rock and roll, még mindig megmozdul mindenkinek a lába a mai napig, még a fiatalabb nézőké is és azoké is, akik ezen nőttek fel. Minden esély megvan arra, hogy felhőtlen szórakozást ígérjen. Kicsit megcsavarja a nézők szívét, de főleg jókedvről, vidámságról szól.

– Hogy érzed magad?

– Jól vagyok! Sokat dolgozom mostanában, és igyekszem a maximumot nyújtani minden feladatomban.

Misa, sok sikert, köszönöm a beszélgetést!

Galambos Edit

A fotót Babák Zoltán készítette.

Exit mobile version