Menu
in , ,

Lelki virrasztás…

Prjevaráné Mikus Márta

Prjevaráné Mikus Márta

„Az ember nem a létezők ura, hanem a lét pásztora.” – írja valahol Heidegger német filozófus. Az ember különös létező. Olyan különös, és különleges létező, aki a múlt és jövő közötti találkozópontban a jelenben lüktet, tevékenykedik, és alkot. Teszi ezt megélt múltbéli fájdalmakkal, örömteljes eseményekkel, félelmeivel, vágyaival, érzelmi és értelmi előrepillantásaival. Életünket kusza fonalakként szövik át az emlékek közötti kutakodásaink, a várakozásaink, az örökkévalóságot karcolgató semmisségünk nagyszerűségei. Az emberi létező mindig is az örökkévalóság határán billegő valami, ami a várakozás és beteljesülés, az Istenben részesülés nagyságában való toporgás lélegző lenyomata.

Különösen nehéz ezeket a sorokat papírra vetnem, mert végszót kell írnom egy kiváló „mester” élet-margójára, és csak érzelmek tódulnak föl bennem, mint egykori tanítványban, egykori őt csodáló tanítványban.

Prjevaráné Mikus Mártát 2017. december 4-én búcsúztattuk a Szarvasi Ótemetőben, könnyek között, emlékek között kutatva egy olyan egykori munkatársunk elvesztésének pillanatában, aki a mindennapjainkban ma is jelen lévő agilis és szorgalmas nyugdíjasunk, nagymamánk, és közösségi emberünk volt.

Márti 1976-ban szerezte meg óvodapedagógusi végzettségét, és 1977-től dolgozott a Szarvasi Képzőben, a Gyakorlóintézményben. Bölcsész oklevelét a Szegedi Tudományegyetemen szerezte, pedagógia szakon. Szakvizsgáját 2005-ben szerezte közoktatás vezetőként. Munkáját mindig az a lélektől lélekig áramoltatott „valami” határozta meg, amit mi csak egyszerűen pedagógiának hívunk.

Visszaemlékezem főiskolás koromra, amikor a Tulipán csoportba először léptem, és Márti kedves szava, feszültségoldó kedvessége, egy pillanat alatt tette izgalmassá azt a pályát, ami félelmetes-kíváncsisággal vonz ma is. Kedves szigorúság, következetesség, követelés, aminek forrása a tisztelet, a másik ember, a hallgató tisztelete volt. Lenyűgöző pedagógiai tudása, komplex látásmódja, feltétel nélküli gyermekszeretete, szilárd neveléstudományi elméleti és gyakorlati jártassága minden megbeszélő órát feledhetetlenné tett, és észrevétlenül „fertőzte” hallgatóit, a szakma szerelmével. Amikor tizennégy év múlva visszatértem a főiskolára dolgozni, első találkozásunk „mester és tanítvány” néma ölelésében zökkentett vissza bennünket az időben, és hamarosan nagymamaként újra együtt lehettünk, beszélgethettünk, mint remek közösségi ember, és közösséget formáló alkotótárs. Szerettem a „civilségét”, a tettrekészségét, a város közéletében való nem hivalkodó buzgalmát, a kétkeziségét, a család iránti végtelen szeretetét, a mindig érdeklődő mosolyát, bíztatását, és büszkeségét, hogy közünk volt, és közünk van egymáshoz… Innen is csak teveled.

És most szavakat kellene találnom… nem találok. Lelki virrasztás ez a magamba temetett emlékek margóján.

Mikus Márti hatvanegy éves korában hunyt el. Neveltjeiben, főiskolai hallgatóiban tovább él lelkiismeretessége, emberi lüktetése, tudása, örökös adni akarása.

Bíró Gyula igazgató, főiskolai mestertanár

Exit mobile version