Menu
in ,

Karácsonykor mindenkinek jár a fehér asztal öröme

A fentebb említett célból szervezi több mint tíz éve az Emberöltő Alapítvány a Szarvasi Család-és Gyermekjóléti Központtal karöltve a Mindenki karácsonyát. A kezdeményezést 17 éve a SZIA egyesület indította útjára, akkor még a Művelődési Ház pinceklubjában. Negyedik éve a település egyik legpatinásabb épülete, az Árpád szálló díszterme fogadja a közel négyszáz meghívottat.

– Már írtam a Jézuskának, hajszárítót és könyvet szeretnék tőle kapni. Eddig mindig teljesítette a kívánságomat, remélem, idén karácsonykor is így lesz – árulja el bátortalanul egy tíz éves kislány, aki négy testvérével és édesanyjával foglalt helyet az ünnepi díszbe öltözött asztaloknál.

Egy másik sarokban az alig három esztendős Dávid majszolt jóízűen egy narancsot, anyukája pedig próbálta megóvni kisfia ruháját a lecsöppenő gyümölcslétől. Közben megsúgta, hogy náluk már megérkezett a Jézuska, mivel nem bírta kivárni, hogy a közösen vásárolt játék gitár és autó még hetekig a szekrényben pihenjen. Ennek ellenére tudja, egy gyermek életében a meglepetés öröménél nincs fontosabb, így tervei szerint valami apróságot még becsempész a fa alá.

Tóth Tamásné, az intézmény igazgatója elmondta, főként olyanok kapnak meghívást, akiknek az ilyen típusú rendezvények nem tartoznak hozzá a mindennapjaikhoz, ill. az Élelmiszerbank adományából és a támogatók hozzájárulásaiból vásárolt ajándékcsomagok komoly segítséget jelentenek a családi kasszában.

– Első körben azokat vártuk a rendezvényre, akikkel állandó kapcsolatban vagyunk, második körben pedig azokat a személyeket, akikkel bár nem találkozunk rendszeresen, de az adományközvetítések és a szociális védőháló által ismerjük a család hátterét. Nagy létszámot tesznek ki a közfoglalkoztatásban résztvevők, hiszen tudjuk, hogy nem feltétlen azért a bérért dolgoznak, mint amire vágynak. Ezzel is szeretnének hozzájárulni az ünnepi készülődésükhöz – részletezi a több száz meghívó kiküldésének szempontjait.

A számadatokról szólva elmondta, jelenleg Szarvason kb. 170-180 családdal kötöttek együttműködési megállapodást, a Szarvasi járásban pedig 90-100 családdal foglalkoznak. Ezek túlnyomórészt többgyermekes családokat jelentenek, vagyis a tényleges létszám ennek a többszöröse. Az adományvonalak révén a szociális háló még tovább bővült, plusz 800-1000 főt tesz ki.

A rendezvényre december 13-án került sor. A díszteremben több méteres, feldíszített fenyőfa teremtette meg az ünnepvárás hangulatát, az asztalokon pedig narancs és katonás rendbe sorakoztatott evőeszközök hívogatták a vendégeket. Mint megtudtuk, a terítést az intézmény 22 dolgozója vállalta magára, akik hosszú órákat töltöttek előkészítési feladatokkal.

Hodálik Pál alpolgármester beszédében kifejtette, a legnagyobb örömet az jelentené, ha senkit sem kellene megvendégelni, abból ugyanis a szociális rászorultság megszűnésére lehetne következtetni. Szerencsére azonban azt tapasztalja, hogy Szarvason nagyon sok az olyan civil szervezet és intézmény, amelyek összefogással segítenek a rászorulóknak.

A köszöntőt a Terasz Party Duó karácsonyi műsora követte, majd Dankó Béla országgyűlési képviselő osztotta meg az egybegyűltekkel ünnepi gondolatait. Végül Seidl Ambrus katolikus plébános mondott asztali áldást, és mindenkinek békés, boldog karácsonyt kívánt.

Exit mobile version